SLAM POETRY

Zene

Bohdan Piaseckinek, az első lengyelországi slam-poetry verseny szervezőjének, a műfaj lengyelországi meghonosítójának koncertje.

2011. június 29. (szerda), 19.00

Európa Pont

Budapest, II. Lövőház u. 35.

 

Bohdan Piasecki 1980-ban született, Varsóban. Jelenleg Angliában él, ahol a költészetfordítás elméletével foglalkozó doktori munkáján dolgozik. Saját művészete azonban nem mutat túl sok rokon vonást az akadémikus normákkal. Piasecki művészete inkább akusztikai, mintsem olvasmányélmény, melyben a performance, színészmesterség, költészet elemei keverednek. Ő volt az első lengyelországi slam-poetry verseny szervezője aki  sokáig aktívan dolgozott ennek a rendhagyó formának a fejlesztésén, tökéletesítésén. Mára már Lengyelország irodalmi szcénáján stabilan jelen van, valamint számos lengyel városban virágzik e műfaj.

Bohdan Piasecki képviselte Lengyelországot a 2007-ben Párizsban megrendezett slam-világversenyen, ahol mint egyedüli európai jutott el a fináléig. 2008-ban az oxfordi Hammer & Tongue szervezet a legjobb költőnek nyilvánította. 2009-ben mint rezidens részt vett a Berlinben megrendezésre kerülő első európai slam-napokon. Jelenleg a költészet és zene műfajait ötvöző Smoke & Mirrors projekt nemzetközi turnéján vesz részt.

 

A szófaragó előszeretettel lepi meg külföldi közönségét egy-egy lengyel poémával. A fékezhetetlen dumás sokat mászkál, de ritkán rágózik, és rendületlenül hiszi, hogy egyszer megtanul basszusgitározni. Nemrég ébredt rá,  hogy mióta létezik a myspace, a facebook, és más egyebek, egyes szám harmadik személyben írni már koránt sem oly felemelő.

 

További információk Bohdan költői vállalkozásairól, a művész honlapján:

http://wordra.in