RE-VIVAL

Kiállítás

Kortárs művészeti kiállítás a LATARKA Galériában.

2018. március 21. (szerda), 19.00 — május 18. (péntek)

LATARKA

1061 Budapest, Andrássy út. 32

RE-VIVAL
Kortárs művészeti kiállítás a LATARKA Galériában

Megnyító március 21-én 19.00 órakor

Művészek: Anna Kołodziejczyk, Dy Tagowska, Kamil Moskowczenko, Łukasz Huculak, Paweł Baśnik, Majoros Áron, Békesi Ervin


Március 21-én új kiállítás nyílik a LATARKA Galériában: missziónk az emberek közti kommunikáció elősegítése a kiállított műalkotások által, amely lebontja nyelvi stuktúránk akadályait. A képzőművészeti alkotásokat vizsgálva kimeríthetetlen párbeszdre nyílik lehetőség alkotók és műkedvelők, lengyelek és magyarok között. Március 23-án a lengyel-magyar barátság napját ünnepeljük, amely nagy múltra tekint vissza. Barátságunk megőrzése fontos számunkra, így az egymás iránt érzett kötődés és szolidaritás jegyében szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy ebben a jelentős évben megünnepeljük századik évfordulóját annak, hogy
1918-ban Lengyelország visszanyerte függetlenségét és újra önálló, szabad ország lett 123 éves széttagoltság után. A centenárium fontosságának megfelelően számos lengyel kötődésű kulturális program zajlik majd galériánkban. Ennek a programsorozatnak része a LATARKA RE-VIVAL lengyel-magyar kortárs művészeti projekt, melynek a Lengyel Intézet ad otthont.          

Wrocław egyedülálló építészete kiemelkedik a többi város közül Lengyelország térképén. A különböző lengyel régiók lakosai ugyan egy organizmussá olvadtak 1918-ban, de az ország délnyugati részét, ahol ez a különleges város található, talán még most áhatja a német jelenlét a múlt emlékeinek köszönhtően. Mégis, a barokk kor esztétikai univerzalitása, amely alsó-sziléziai templomokban manifesztálódott, különösképpen stukkó dekorációk által, egyfajta kulturális hídnak minősül, amely egyrészt a katolicizmus küzdelmét dicsőíti, másrészt a Lengyel Köztársaság győzelmének tapasztalatát közvetíti számunkra, ami a katolicizmus diadala is egyben. A stukkó a sziléziai régió egyik jelensége, az ehhez a térséghez kapcsolódó, belső felületek díszítésére szolgáló, már-már szimbolikus, tradicionális fali díszítőelem, amely az ember szellemiségét és spiritualitását hangsúlyozza. Wrocław városképének egyes részeit, amelyek 1918 óta függetlenséget élveznek, leginkább a szakrális építészet jellemzi, különösen a katolikusok által kedvelt barokk és gótikus barokk. Ennek köszönhetően az a látogató, aki Podkarpacie vagy Sandomierz területeiről, tehát a keleti régiókból érkezik, ismerősnek találhatja a gótikus struktúrát vagy a barokk díszítőelemeket. Egy gótikus katedrálishoz vagy egy barokk templomhajóhoz képest azonban egy protestáns gyülekezet belseje még mindig kulturálisan eltérőnek, idegennek tűnhet. Wrocław spirituális központja, Ostrow Tumski, a város szívében helyezkedik el, ami igazán lényeges, hiszen a háború utáni újjáépülés, a társadalmi újraszerveződés időszakában a katolikusok menekülése a protestantizmus elterjedése miatt jelentősen befolyásolta és megerősítette a lengyelek identitástudatát.

A kiállítás koncepciója a katolikus közösség építészetének, ennek szakrális szerkezetére jellemző vizuális emanációinak, s a belső terek szabályszerűségeinek analitikus átdolgozásán alapul. A kiállítás célja, hogy közös nevezőre hozza a vallási és kulturális identitás szimbólumait. Kolodziejczyk Anna és Kamil Moskowczenko munkái a fentiekben leírt problémával foglalkoznak, a barokk építészet szerkezeti összetettségével, valamint a robosztus, gótikus gyülekezeti terek jellegzetességeivel. Pawel Basnik és Lukasz Huculak művészete olyan építészeti részleteket jelenít meg, amelyeket, többé-kevésbé tudatosan, jelentős kulturális közösségek vagy állami szervezetekhez kapcsolódó jelképekként értelmezhetünk. Békési Ervin magyar szobrász korai alkotásait a formai és felületi ellentéteken alapuló kísérletek határozzák meg, egyszerű testek, síkidomok dominálnak és az ember alkotta technikai világ kapja a főszerepet. Jellegzetes formanyelvében a természet líraisága hűvös geometriával párosul. Végtelenül finom, bravúros megmunkálás jellemzi jelenlegi műveit, melyek új formába öltik egy templomtorony szerkezetét; a  simára csiszolt fa felületek élettel teli, lágy plaszticitása magával ragadja a nézőt, extrém érintési ingert generálva, ami egy további faktort képez a munkák értelmezésben. Majoros Áron finoman stilizáló, de mindvégig organikus plasztikájának szellemi középpontjában az emberi lélek egyszer magát felfedő, máskor elbújó, talán soha nem materializálható illékonysága áll. Szobrainak érzékenyen megmunkált, nemes anyaga és a bennük összesűrűsödő transzcendens jelentéstartalmak szinte szakrális aurát kölcsönöznek nekik. Majoros a háromdimenziós, minden esetben körbejárható alkotások külső héjának kibontásán túl aprólékos műgonddal tárja fel és alakítja ki a szobor láthatatlan belsejét, hogy azután saját művészi elhatározásából el is rejtse azt. A külső és belső dialógusának lépcsőzetesen felépített rendszere jelenik meg.

Bibliográfia: Adam Wiecek „Wroclawi lengyel művész a 18. században”, Varsó 1956

Megtekinthető május 18-ig

Videók