ARCREJTŐK

Kiállítás

2017. február 16. (csütörtök), 19.00 — március 16. (csütörtök)

1061 Budapest, Andrássy út. 32

ARCREJTŐK

Alapvetően a farsangi szezonra hangoltuk a tematikát, de ezen túl is a portréábrázolás új útjai, kortárs hajtásait szeretnénk feltérképezni változatos műfajú alkotásokon keresztül. A kiállításra kerülő videó-installáció, grafika, fotó, festmény, szobor, objekt jellegű munkák megmutatják, hogy az emberben milyen mélyen gyökerezik a vágy az identitásváltásra, kipróbálni más személyiségeket, a saját énünk tükrét az arcot elrejtve próbáljunk érvényesülni a karrierünk során, magánéletünkben, vagy akár csak a hétköznapok egyhangúságát magunk mögött hagyva, ideig-óráig kikapcsolódni.

Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend párharca, a felnőtté válás, a szerelem, a termékenység és a házasság motívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk.  A farsang a német mesélni, pajkosságot űzni szóból eredve, a vígság azon időszakát jelzi, mely a húsvéti nagyböjtöt megelőzi. Pontos időpontja és elnevezése országonként változik. Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden esetben emberáldozattal végződtek. A saturnaliák tragikus hősét például sorshúzással választották ki. Életének utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig õ az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zűrzavar ideje és megszületik az új rend. Így pl. az olasz karnevál a "Hús, isten veled ! " ( carne-vale ) szólamból származik. E hagyományt a keresztény egyház nem volt képes a nép tudatából kiirtani és így kénytelen volt e pogány-kori ünnepekre keresztény színezetet ruházni. Az egyik legfontosabb, legelterjedtebb hagyomány, hogy álarc mögé rejtőzzünk.

Kiállító művészek:

Jagicza Patrícia / Kupcsik Adrián / Gaál József / Tettamanti Ádám / Silvia Manazza / Tomasz Piars /Chilf Mária / Magyarics Tibor / Michal Janowski  / Perlaki Gergely / Erdei Krisztina

Helyszín: LATARKA Galéria / Budapest, Andrássy út 32.

A megnyitó kezdete: 2017. február 16. csütörtök 19:00 h.

Megtekinthető: 2017. március 16-ig

A kiállítást megnyitja: Sipos Tünde / művészettörténész - Ludwig Múzeum

Kurátor: Bársony István / építész 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sipos Tünde művészettörténész megnyitó beszéde:

A téma bármennyire is könnyednek tűnik, annál mélyebb gyökerekkel rendelkezik az emberiség történetében. A maszk vagy álarc manapság szinte teljes mértékben a vidám ünnepekhez kapcsolódik: karnevál, szerepjátékok, farsang jut eszünkbe róla. Sőt könnyűvérűséget, csalafintaságot is magában rejt. Miközben Velencében ezen a héten már tart a karnevál, most mi is kapcsolódunk ehhez a művek és rajtunk lévő különféle álarcok segítségével. Kulisszatitokként elárulhatom, hogy a kiállítás koncepciójának kialakítása okozott némi fejtörést. A kurátor úgy igyekezett megkomponálni ezt a tárlatot, hogy a téma ne legyen túlságosan elkomolykodva, de azért elviccelve sem. Pedig mindekét véglet benne van! Ezért keresésbe kezdtem és rengeteg maszkos képet találtam, hogy alátámasszam a téma érvényességét: Frida Kahlo, Picasso, Roden, Man Ray, Chirico, és visszamenőleg romantika kora is hemzsegnek az ilyen képtől. Szóval most megnyitóként szeretném összefüggésbe helyezni a kiállított képeket a maszkok történetével, ami az emberiség történetének hagyományait végigkíséri. Mit tudunk általánosságban a hétköznapjainkban maszkról? Napi szinten foglalkoznak a témával női portálok, pszichológiai blogok. Elsőre lányok esetében a smink használata vetődik fel, mint álarc – eltűnnek a reggeli ráncok és máris megpróbálunk a szépségideálnak eleget tenni. A fiúk pedig a pizsamát levetve felveszik a sebezhetetlenség páncélját és a mindennapok csatamezejének szuperhősként vágnak neki. Aztán csak nagyon nehezen, nagyon kevés ember előtt szinte csak intim pillanatokban emeljük le ezeket az elvárt vagy elvártnak vélt szerepeket magunkról. Nem mellesleg rengetegen az álarcok használatából, a megrendezett művies viselkedés-rendszerből élnek, tetszelgéssel próbálnak népszerűségre szert tenni: politikusok, sztárok, hírességek. Erre utal Kupcsik Adrián képe: nézzük meg jobban kik is próbálnak kezet fogni rajta…Tehát ha komplexen gondolkodunk az álarcról akkor rájövünk, hogy ez sok minden lehet – viselkedésmód, öltözködés, eszközhasználat, kommunikáció stb. Identitásunkat a testünkre vetítjük ki, de elsősorban az arc az, amivel énünket azonosítjuk. Minden kultúrában a szociális identitás és státusz szimbolikus, és megköveteli a testnek és az arcnak az identitáshoz és annak változásaihoz való igazodását. Ezért a maszk az arc teljes, vagy részbeni eltakarásával rendkívüli szerepet játszhat az identitás megváltoztatásában. Biztos vagyok benne, hogy az identitásról vagy az identitás válságról való gondolkodáshoz maradandó élményt jelent mindannyiunk számára már belépéskor Magyarics Tibor installációja. Ha belegondolunk, a legtöbb érzékszervünk az arc keretében helyezkedik el: látás, hallás, szaglás, ízlelés. Ha ezeket, vagy ezekből eltakarunk valamit érzéketlenné válunk, lehibernálódnak az érzékeink. Egy következő érzékelőnk, a bőr pedig hártya vagy pajzsként, határt jelent az énem és a világ között. Az érzékek, érzelmek kivetülése és megmutatkozása, ezeknek a határoknak felsejlése itt Tomasz Piars munkáin figyelhető meg. Közbevetném, hogy a művészek számára a kiállítás ténye most duplacsavart rejt, mivel a saját művek bemutatása ellentétben áll az arc elrejtésével. Ők ugyanis most pont, hogy feltárják személyes gondolataikat, énük, művészetük egy fontos részét. Valamint a kiállítás címe Arcrejtők  nem is annyira egy másik ál-arc eltérő kivetítésére helyezi a hangsúlyt, hanem az én elfedésre, saját képünk eltakarása. Tehát az arc maszkolásán túllépve foglalkozzunk kicsit a farsanggal: ilyenkor mindenki a számára legkedvesebb szerepet választja, ami lehet extrém, vagy amit csak ebből az alkalomból próbálhat ki. Ez tulajdonképpen egy én-kaland , amikor elrugaszkodunk a komfortunkból vagy a hétköznapi szituációinkból. Ki ne szeretne egy kicsit más bőrébe bújni…levetkőzni a gátlásokat…Reneszánszukat élik év közben is a beöltözős bulik olyannyira, hogy nem csak a hagyományosan egyházi ünnepek szellemültek már át - lásd haloween - de a szülinapok és már az esküvők is sokszor művies szerepek köré szerveződnek. A groteszk és a humor megjelenését Erdei Krisztina fotói szemléltetik. E gondolatkörrel párhuzamos Chilf Mária színes, élő, vibráló kompozíciója, mely egyben játékos mégis titokzatos feldolgozása a témakörnek. Az elsőre könnyednek tűnő csoportkép az arctalanság által mégis félelmet keltővé válik. Ellenpontjai a kiállításban a különböző színes, geometrizáló elemekből felépített arcok Perlaki Gergely képein. Térjünk vissza egy kicsit az ünnepek és a hagyományok témaköréhez: minden egyes ünnepnek, legyen szó halálról vagy életről, életszakaszok átmenetéről ősidők óra társulnak rítusok, kellékek, így álarcok is, melyeknek pontosan az a szerepe hogy a földi világon túlra mutassanak és kozmikus módon a mindenséggel kapcsolódjanak össze. Szóval a témát el lehet bagatellizálni de nagyon komolyan is lehet venni. Honnan is ered a maszkok funkciója és története? A személy (person) szó a görög maszk szóból származik, amely egyben a színházi szerepet is jelentette. A színészek fő eszköze a maszk volt, mivel minden szerepet, a nőkét is férfiak játszották. Ezért szükségük volt arra, hogy a külsejüket elrejtsék és más lénnyé változzanak át. Hasonló a japán No-színházban alkalmazott maszkok rendeltetése is, melyre szintén látunk párhuzamot a kiállításban. De a történet ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, mégpedig a halotti maszkok és a hozzájuk kapcsolódó hiedelemvilágra. Gondoljunk az egyiptomi múmiákra, vagy Agamemnóm halotti maszkjára, ami őrzi a vonásokat, a legnemesebb anyagból készült, melyet az örökkévalóságnak szántak. A törzsi kultúrákban a maszkokat gyakran a betegségek gyógyítására, a boszorkányság és átok elűzésére, a szenvedés okainak megszűntetésére használták. A sámánok transzba esés által kapcsolódtak a túlvilághoz, mely rituáléhoz a testet is alakítaniuk kellett, hogy a szellemek felismerhessék őket és ennek legkifejezőbb példája a festett, vagy faragott álarcok voltak. A maszk jelképezte a sámán vezető szellemét, ami megvédi őt az utazás során és segíti a bajok okának felderítésében, és így azt gyógyíthatóvá teszi azokat. Más kultúrákban a maszkok a természet és az élet erőit reprezentálják, a mítoszok ezen erőknek és energiáknak gyakran emberi vagy állati formát tulajdonítanak. Ezért vadászathoz is kapcsolódott az álarc, mivel plusz erővel ruházta fel viselőjét. Az indián törzsek hite szerint az állatok és a szellemek az emberek "maszkjai" és ezért az emberiség személyesen és direkt módon felelős a kozmikus rendért. Az emberek azáltal fogadják el ezt a felelősséget, hogy a maszk segítségével állattá vagy szellemmé alakulnak, és eltáncolják, elvégzik a maszk szelleméhez kapcsolódó rituálékat. Az indián törzsek is úgy hiszik, hogy a természetfeletti erő magában a maszkban van. Ide köthető az apacs hagyomány, a mágia, fejdíszek valamint a test és arcfestés, amit Tettamanti Ádám vászna idéz fel. A maszk egyik nagyon fontos hatása, hogy nem csak megváltoztatja, hanem át is alakítja viselője személyiségét, ezért az úgynevezett "átmeneti rítusok" alapvető eszköze. Ilyen események az egyén vagy a társadalom életében bekövetkezett nagyon fontos változások: beavatás a felnőttkorba vagy egy titkos társaságba, házasság, magasabb társadalmi rang elnyerése és a temetés is. Az "átmeneti rítusokban" a személyek korábbi identitása megszűnik és szimbolikusan egy teljesen újjal helyettesítődik. Ez az erő akkor szabadul fel, ha az ember felhelyezi arcára a maszkot, és attól kezdve nem lesz már ugyanaz az ember: átalakul a maszk szellemévé. Milyen ismerős ez a maszk által nyert varázserő a szuperhősös filmekből, játékokból! A kiállításban láthatjuk Jagicza Patrícia képeit, melyeken Luchadora pankrátornő harci kellékeit festi meg ebben a szellemben. És ha már szóba kerültek a szuperhősök, akik rendszerint összecsapnak a gonosz erőkkel és megmentik a világot: előjön a harciasság, a félelemkeltés témaköre. Számos olyan álarcot ismerünk, melyeket csatákban, háborúkban használtak kezdve a lovagok láncokkal felszerelt sisakjától, a gázmaszkokig. Ezeket Gaál József robosztus álarca testesíti meg leginkább. A maszk viselése ilyen kontextusban azért veszélyes, mert a sematizált arctalan tömegben a katonák az egységhez tartoznak, az egyén szerepe csökken, tehát a közösségé erősödik fel. Így az elkövetett tettek súlya sem csak az egyén bűnévé válik. És még egy történelmi utalás, ami egy picit oldja a felmerült téma súlyát: a korai keresztény egyház az említett ősi, pogány rítusokkal hozta kapcsolatba a maszkokat ezért elítélte használatukat. Viselését az erkölcstelen viselkedéssel hozták összefüggésbe, amit a maszk névtelensége biztosíthatott. Az egyház maszk elleni hadjárata azonban nem bizonyult sikeresnek, tovább éltek a karneválokban. Furcsa törvényekkel szabályozták azonban az ünnepi álarcok és álruhák viselését: például férfiak álruhában sem mehettek be apácazárdákban – bármennyire is igyekeztek szűziesen viselkedni és egyidejűleg tilos volt fegyvert és maszkot viselni. Híres álarcos csábító Casanova, akinek története jogalapot szolgál a túlzó szabályozó törvényeknek. Ezt a fajta frivolitást a kiállításban leginkább Janowski Michal arcrejtői tükrözik. Áttekintve tehát röviden a maszkok történetét remélem, hogy sikerült kapcsolódási pontokat találni kortárs reflexiók és az álarctörténetek között.

Videók