Andy Manndorff

Zene

Andy Manndorff - Up to Scratch Osztrák-Lengyel jazzprojekt ARS POLONICA - Lengyel Művészet Budapesten

2005. március 30. (szerda), 22.00

A38 Hajó, Budapest

A mai kortárs dzsessz definiálása meglehetősen összetett tudomány, hiszen egy olyan mozaikszerű-sokszínű színtérről kellene értekeznünk, ahol nem feltétlenül lehet trendekről beszélni. Annál inkább egyéniségekről.

A bécsi születésű Andy Manndorff egy ilyen jellegzetes figurája az európai dzsesszéletnek, aki nem egyszerűen kiváló dzsesszgitáros, hanem koncept jellegű műveket létrehozó alkotó-zeneszerző – zenéhez való hozzáállása olyan muzsikusokhoz teszi hasonlatossá, mint Bill Frisell vagy Fred Frith. A Bécsben klasszikus zenei képzettséget szerző (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) Manndorff 1980 és 1987 között Amszterdamban élt és dolgozta ki sajátos zenei nyelvezetét, majd 1994-ig New Yorkban folytatta különböző zenei kalandozásait, amelyeket igazán Bécsbe visszatérve teljesített ki. Manndorff érdeklődése a kamaramuzsikától a színházi zenén át a dzsessz spontaneitásáig, virtuozitásáig terjed, melyek közül az egyik legizgalmasabb a lemezen is dokumentált Hakoah, mely a gitáros igen személyes kompozíció-reflexiója, hogy a „tipikusan bécsi”-nek aposztrofált zeneszerzők (és muzsikájuk) jelentős része zsidó gyökerekkel rendelkezett Johann Strausstól, Arnold Schönbergen, Hanns Eisleren, Gustav Picken át Yehudi Leibmillerig.

Manndorff legújabb munkája az Up to Scratch lengyel-osztrák koprodukciós projekthez fűződik, amellyel Budapesten is fellép a Tavaszi Fesztivál keretében.

Andy Manndorff's Up to Scratch (A/PL) - jazz project
Andy Manndorff (A): guitar, compositions, art director
Wolfgang Puschnig (A): altsax
Piotr Wojtasik (PL): trumpet
Adam Pieronczyk (PL): sopran & tenorsax
Paul Urbanek (A): piano
Adam Kowalewski (PL): bass
Reinhard Winkler (A): drums

Andy Manndorff - diszkográfia:
Gatecrasher
Talking Elevator
Hakoah
Matter and Motion
http://www.andymanndorff.com

(A Lengyel Kulturális Minisztérium és az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával)