A szó hazudik – a szem soha.

Kiállítás

Modernség a lengyel fotóművészetben 1918-1939. Kiállítás a lengyel avantgárd fényképészetről a két világháború közötti időszakban.

2018. április 18. (szerda), 18.00 — június 15. (péntek)

Lengyel Intézet kiállítóterme / Platán Galéria

1065 Budapest, Nagymező u. 15. / 1061 Budapest, Andrássy út 32.

A SZÓ HAZUDIK – A SZEM SOHA. MODERNSÉG A LENGYEL FOTÓMŰVÉSZETBEN 1918-1939.

 

Április 18. 18:00 óra - Előadás az avantgárd lengyelországi kezdeteiről és a két világháború közötti lengyel avantgárd fotóművészetről a Lengyel Intézet mozitermében

Április 18. 19:00 óra - Kiállításmegnyitó a Lengyel Intézet kiállítótermében és a Platán Galériában

Kurátorok: Maria Franecka, Paulina Kurc-Maj

„Az objektív eljut mindenhová és mindent meglát. Rövidséget és konkrétumokat várunk el tőle” – írta 1926-ban a Krakkói Avantgárdhoz köthető Jalu Kurek, a költő, író és filmes. Ugyanebben, A mozi, szemeink győzelme című cikkben hangzik el ez is: „a szavak hazudnak – a szem soha”, ami kiválóan bemutatja a művészek film- és fotóművészet, valamint új vizuális technikák iránti viszonyát, amelyeket nagyra becsültek hatásosságukért és állítólagos objektivizmusukért.

A két világháború közti húszéves időszak a felgyorsult technikai fejlődés, az erkölcsi és társadalmi változások kora volt, amely Lengyelországban még a függetlenség 1918-as visszaszerzésével is összekapcsolódott. A művészek közül sokan új kifejezési eszközöket kerestek, amelyek megfelelő módon mutatják be a gyorsan változó, új valóságot. Avantgárd körökben különösen határozottan állították, hogy a kortárs művészetnek kötelessége modern, a kor követelményeihez alkalmazkodó médiumokat használni, ezért a fotó vagy a fotómontázs és a film komoly jelentőséget nyertek. Az új technikákhoz kötődő kísérletek, mint a kamera nélküli fényképezés, vagy a fotókollázs, legerőteljesebben mégis a vizuális művészetekhez kapcsolható művészek körében fejlődtek. Eleinte a különböző fotós szervezetekbe tömörült fotóművészeti közösségek a piktorialista irányzathoz tartozó hagyományosabb megoldásokat részesítették előnyben. A 20-as és 30-as évek fordulóján azonban az imígyen látott modernség mégis az inspiráció forrása lett a kisebbségben lévő avantgárd körökön túl is. Ezeket egyre gyakrabban használták a fotóművészek és a népszerű lapok is. Az új ábrázolási módok, az Új Látás körének fotóihoz hasonlatosan, amelyekhez a szokatlan képbeállítás, a nem természetes perspektíva, a keresztirányú (diagonális) kompozíció, a reexpozíció, a fény-árnyék hatások használata, a bemutatott motívumok kiemelése saját kontextusukból, absztrakt formára való törekvés, szerkesztés, új fotóművészeti technikák tartoztak, egyre általánosabb művészi kifejezési eszközök lettek.

A két háború közti időszak fotós avantgárdjához köthető alkotók természetes közege a modern nagyváros  volt, amely számukra a modernség és a modernizáció kvintesszenciáját jelentette. Janusz Maria Brzeski, az avantgárdhoz köthető grafikus, fotós és filmes a Városok – amelyek a saját rendezőjükre várnak című 1932-es cikkében így írt: „Most felvetődhet a kérdés, mit is fényképezzünk []. A téma az utcán hever, ezerszám. […] Íme a témák: Füst, Szén, Gép, Olaj. Mindenekelőtt pedig lengyel városok, ipari körzetek: szén, olaj, vas- és szövőipar”. A nagy világvárosok elkápráztatták a művészeket a maguk imponáló urbanisztikai elképzeléseivel, monumentális, modern épületeivel, de felgyorsult életritmusukkal, technikai fejlődésükkel és iparosodásukkal is. A fotók témája lett az új ember is, aki egyrészt a metropolisz emberi jegyektől megfosztott lakója, másrészt a munkás, aki a gép ritmusában dolgozik. Már-már a modern nagyvárosi élet ikonikus képét mutatja be Kazimierz Podsadecki 1929-es a Város – az élet malma című híres fotómontázsa, amely a modern nagyvárost olyan helyként ábrázolja, amely egyben ösztönöz és félelmet vált ki, de olyan hely is, ahol megvalósíthatjuk önmagunkat, viszont a jobb jövőt adó holnap mítoszát is lerombolja. A két háború közti Lengyelországban ilyen lett Gdynia városa, amely az állam újjáépítésének jelképe volt, egy város, amely tízegynéhány év alatt kis halászfaluból nagy kikötővé vált. Janusz Maria Brzeski objektívjében pedig „új, kubista város lett, amelynek nincsen párja egész Európában”, ahogy maga a művész írta róla.

A szó hazudik – a szem soha című kiállításunk bemutatja azt a bonyolultságot és a belső ellentéteket, amelyek a modernség képét jellemezték a két háború közti időszak lengyel fotóművészetében.

A válogatott munkák között megtalálhatjuk a legfontosabb, fotográfiával és filmmel kísérletező lengyel avantgárd művészek, többek között: Janusz Maria Brzeski, Kazimierz Podsadecki vagy Stefan Themerson műveit, valamint az akkori Lengyelország négy legfontosabb művészeti központjához, vagyis Varsóhoz, Poznańhoz, Lwówhoz és Wilnóhoz kötődő művészek: Tadeusz Maciejko, Stefan Jasieński, Tadeusz Cyprian, Franciszek Groer, Krystyna Gorazdowska és Janina Mierzecka alkotásait. A fotókiállítást filmekkel egészítettük ki, amelyek közül különösen nagy figyelmet érdekel Witold Romer hosszú időre elfelejtett Víz című mozija. A film 1937-ben született a Romer által szervezett Lwówi Filmklub keretében és 1938-ban bemutatásra került a budapesti Amatőr Filmklubok Nemzetközi Versenyén, ahol III. díjat és érmet nyert a szkeccsfilm kategóriában. A szerző, ismert lwówi fényképész, a lwówi Műszaki Egyetem oktatója és az izohélia technika feltalálója úttörő jellegű, a saját ötlete alapján készített kamerával készített, víz alatti, az Új Látás köreinek alkotásaihoz is kapcsolódó felvételeket mutatott be.

A kiállítás első kiadása az avantgárd száz éve alkalmából debütált, a Łódźi Művészeti Múzeum és a düsseldorfi Lengyel Intézet közös szervezésében. A jelenlegi, második kiadás a Łódźi Művészeti Múzeum és a budapesti Lengyel Intézet együttműködésével valósult meg.

Megtekinthető június 15-ig a Platán Galéria és a Lengyel Intézet kiállítóterében.

Videók