ÉRZÉKENYSÉG- kiállítás a varsói CZUŁOŚĆ GALÉRIA fotóművészeinek munkáiból

Kiállítás

2014. június 11. (szerda), 19.00 — augusztus 19. (kedd)

1061 Budapest, Andrássy út. 32

Kedves Barátunk!

A Platán Galéria és a budapesti Lengyel Intézet tisztelettel meghívja Önt a varsói Czułość Galéria művészeinek munkáiból álló
ÉRZÉKENYSÉG című kiállításának megnyitójára 2014. június 11-én, szerdán 19 órára, a Platán Galériába.

A CZUŁOŚĆ a merész, független, avantgárd irányzatot képviseli a kortárs fotóművészeten belül.

Művészek:

Nampei Akaki
Franciszek Buchner
Lena Dobrowolska
Paweł Eibel
Stanisław Legus
Weronika Ławniczak
Witek Orski
Janek Zamoyski


A kiállítást megnyitja:

Dr. Bordács Andrea
esztéta, műkritikus


kurátor:
Tomasz Piars

 https://www.facebook.com/events/634364296654273/

 https://www.facebook.com/events/634364296654273/?ref=3&ref_newsfeed_story_type=regular

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.898931783466022.1073741841.506375809388290&type=3

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10202377379171442&set=a.10202349258668447.1073741826.1101663291&type=1&theater

 http://nol.hu/kultura/a-vilag-legszebb-konyoke-1474603

http://design.hu/.../art-design-muzeum/esemenyek/erzekenyseg

 https://www.youtube.com/watch?v=aHST99FQ6IY

https://www.youtube.com/watch?v=ru3pJaUcNLo


Platán Galéria, 1061 Bp., Andrássy út.32
Megtekinthető: augusztus 19-ig, keddtől péntekig 11.00-19.00 óra között


Bordács Andrea megnyító beszéde:
Érzékeny pillanatok

Platán Galéria, 2014. VI.11-VIII.19.

A 2010 óta működő, merész független galéria, a Czulosc jelentése: érzékenység. Azontúl, hogy igen jól hangzik, persze rögtön felmerül a kérdés, de mire is érzékeny a galéria és a művészei? A névadó érzékenysége alapvetően a fotográfiai érzékenységet, az ISO-t, a fényérzékenység digitális feljavításának lehetőségét jelent; másrészt a világgal szembeni érzékenység, makro szintű társadalmi problémákra; harmadrészt környezetünk apró jelenségeire, a mikrovilág hétköznapi mozzanataira; negyedrészt az esztétikai minőségekre.
Mindezek mintegy statementet is jelenthetnek számukra, bár mind a nyolcan elég különböző karakterű alkotók, más gyökerekkel, más társterületekhez kapcsolódva. Ugyanakkor a kiállításaikon egyenként direkt nem írják alá a munkáikat, hanem egy közös mű lesz az egész tárlat, s akár az egyik alkotó képe olykor bele is ékelődik a másiké közé, ahogy ez a mostani bemutatón is látható.
Közös bennük, hogy a legfőbb alkotói médiumuk a fotó, mely mindenekelőtt a felejtés és emlékezés kiváló terepe, mivel kiemel és elhagy a múltbeli pillanatokból, amit megörökít, ahogy azt maga a szó is jelenti, azt megörökíti, hisz az emlékezés legyőzi az időt, amit nem, az elmerül „a kék-feledésbe” .
Ezek a hangsúlyok, olykor jelentéktelen vagy legalábbis annak látszó jelenetek, átlagos környeztek a személyes történelmünk és identitásunk fontos részét képezhetik. Az itt látható képeken többnyire hétköznapinak tűnő témák jelennek meg, mintegy tudatosítva a mikrovilágunkban való személyes jelenlétet.
A fotót mint médiumot sokáig a dokumentálás, az igazmondás eszközének tartották, ám tudjuk ez egy illúzió, hisz tudatos dokumentummanipuláción túl, a fotó mint médium művészeti eszköz, melyetk alkotója éppúgy kreatívan alkalmazhatja. Roland Barthes ugyan a fényképészet funkciói közé az informálni, ábrázolni, meglepni, jelentést adni, kedvet ébreszteni valakiben területeket sorolta , de valljuk be, a fotó valójában az illúziókeltés remek eszköze is lehet. A témával, a képkezeléssel, a fényviszonyokkal való játék mind kiváló terepe a képmágusok illuzionizmusának.
Az Érzékenység kiállítás alkotóinak, akik nem valami közös esztétika vagy program alapján szereződtek, mindössze a művészethez való hasonló viszonyulás mentén, a képeket megnézve mégiscsak felfedezhetünk néhány közös pontot. Így például az egyik közös jellemzőjük a csalóka látvánnyal, a megtévesztő képpel való játék. Erre kiváló példa, Witek Orski beolajozott kő triptichonja, mely belsőszervek, tumor illúziójával riogatnák a kortárs művészettől mindig valami extrémre számító, legkevésbé sem gyanútlan nézőt.
A tér elbizonytalanítása jelenik meg Nampei Akaki visszapillantó tükrös tájképein, de minden tükröződő felület, tükröződés erre megtévesztő, csalóka élményre játszik, mint Janek Zamoyski vagy Franciszek Buchner tükröződő felületei is. Határhelyzet a témája Janek Zamoyski undergrand képeinek is, de Pawel Eibelt a vizualitás miben létét vizsgáló, ám a tárgyi világot nem reprodukáló képeinek, akárcsak a konstruált világainak, látványfragmentumainak.
Érdekes, hogy az alkotóknak úgy sikerült figyelmet kivívniuk , hogy közben maximálisan használják a műfaj klasszikus témáit és technikáit. A virágfotók (Nampei Akaki, Zanek Jamoyski) látszólag csak a fotók közhelyes témái, ám a látványukon túl az illatukkal szintén a mnemotechnika részesei, a szaglás mint a nem tudatos emlékezet eszköze a múlt legmélyebb bugyraiba képes hatolni. Ugyanis ezek az emlékezés által megvetett érzékek Proust meggyőződése szerint azzal kompenzálják érzékelésünk esetleg hiányzó élességét, hogy tartósabban őrzik meg az érzéki benyomásokat, következésképp jobban kiszolgálják az emlékezetet.
Természetesen a természet – ugyan konceptuális - rögzítése is napi renden van náluk. Legyen az akár a városi táj, azaz az épített környezet, noha ezt többnyire erősen megszűrve, például redőnyön (Stanislav Legus) vagy homályosan ködfelhőn át (Janek Zamoyski) érzékelhetjük. Vagy éppen a természeti táj (ilyen képe szinte minden alkotónak van: Weronika Lavniczak, Stanislav Legus, Franciszek Buchner, Lena Dobrowolska, Janek Zamoyski), ami többnyire szintén fátyolosan, tükröződésen vagy speciális nézőponton keresztül tárul elénk, vagy olykor épp a természet mintázatai (Witek Orski) kapnak kiemelt szerepet.
A klasszikus fotóműfajok közül természetesen a portré is meghatározó, „a fotó ördögi művészete, hogy átsuhanó arcokat merevít időtlenné”. Weronika Lawniczak és Lena Dobrowolska érzékeny minialista portréin a háttér nélküli, fókuszált figyelem az arcra, tekintetre szegezi a figyelmet, míg Stanislaw Legus a póz és a szituáció által jellemzett alakjai esetében inkább magára a kontextusra. Ezekben a portrékban egyszerre van jelen a személyesség és személytelenség.
Ami viszont nem általános téma, ám náluk mégis áttételesen e képek fontos szereplője még a betegség vagy letargia is (Weronika Lawniczak és Lena Dobrowolska képein a sérülések, Witek Orskinál belsőségek láthatók, Pawel Eibelnél viszont hangulatképek formájában találkozhatunk e jelenséggel).
Úgy vélem, hogy a kiállítók műveiben épp az illúziókeltés eszközei, a rossz közérzetet megvillantó elemek a barthesi punctumok, azaz a stúdiumot, a komfortot, közismertséget megzavaró mozzanatok, amelyek rögtön belénk szúrnak. Így lesznek a képek a Thomas Bernhard-i kioltás és megőrzés, azaz a felejtés és emlékezés érzékeny pillanatainak eszközei, s amitől a fotográfia már nemcsak esetlegesség, különösség és kaland .

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Czułość is an independent, grassroots, avant-garde movement in contemporary photography. A self-organising group of young artists and freethinkers from other, surrounding areas of art and culture. We carry daring exhibition projects, publish zines, uncompromisingly voice our opinions in discussions regarding contemporary art.

Our activities so far include: 13 individual and 7 group photography exhibitions; expert, curatorial and exhibition cooperation with Cracow’s Photomonth; Poland’s first complex local self-publishing exhibition “Sam się publikuj” (“Publish yourself”); an exhibition of Czułość’s artists in Tokyo and a visit of Japanese artists in Warsaw (an exhibition opened by an event with concerts); taking part in the “Learning from Warsaw” project in Zurich. In 2013 Czułość won the best presentation award at Viennafair The New Contemporary.

Czułość plans to expand its operation outside Poland. In the years to come we are organising a series of international expeditions, during which we shall present our works in the most interesting art centres associated with contemporary photography. We want to cooperate with artists similar to us, contributing to contemporary photography all over the world. In Poland, we will organise international exhibitions of the most interesting of them, filling the niche in exposing what’s the most fresh in contemporary art and culture. We are also developing a programme of photography publications.

Our goal, outside of promoting Czułość’s artists, is the promotion of contemporary photography both by acquisition of artists, curators, institutions, critics and audience in Poland and promoting it worldwide.

Czułość was founded on July 29th, 2010 by Janek Zamoyski and Witek Orski in the “5-10-15” that was an independent house at Mokotowska 73 in Warsaw. In December 2010, it moved to a villa in Saska Kępa, at Dąbrowiecka 1A. Since March 2013, thanks to Griffin Art Space, it resides in the west gate of the historic Hala Koszyki at Koszykowa 63.

Represented artists: Nampei Akaki, Franciszek Buchner, Lena Dobrowolska, Paweł Eibel, Stanisław Legus, Weronika Ławniczak, Witek Orski, Janek Zamoyski.
Cooperating artists: Kuba Mount, Kamil Zacharski


Czułość was a communitas. An in-between space. Neither here nor there. Common and belonging to nobody. Not so much cut out in the architecture, as based on people. Unruly, ruffled, confused, chaotic, always drunk or hangover, beautifully and courageously naive, full of faith, using big words without irony, with an open heart and open head and the ashtray always full of butts.
Neither a group, nor a collective or a commune. Simply a group of friends connected by a revolutionary will - instead of waiting until someone makes room for art, let's make room ourselves. But they didn't want to act politely, calmly and predictably. They wanted to behave like complete madmen, unhinging anyone who tried to limit them in any way.
As if beyond being categorised by age - somewhat like children, somewhat like adults, flippant yet earnest. To cut a long story short: clowns, but not in the colloquial sense, but in the anthropological one. Clowns, or rather tricksters, turning the established order upside down, going yah boo sucks to high society while living with the low life as happy as pigs in shit.
Tricksters refuse any hierarchy, never define themselves completely, laugh at everything, question everything, challenge everything, are stupidly clever and cleverly stupid, malicious, but kind- hearted at the same time, independent and rebellious. Eternal outsiders, abhorred by all normality, structure and routine.
Tricksters don’t want to slowly climb the ladder, they want to be the ladder. Blessed and damned, clean and stained, always escaping, even from themselves. Ethnographically speaking: some think of them as monsters, others as saints. To transfer this metaphor to the example of Czułość: Czułość
was supposed to be a box of tricksters between the ‘divine’ world of art and the ‘earthly’ world of its audience. It would show its arse to the establishment, proving that the establishment’s superiority is but an appearance, that sanctions are just structures which can be destroyed step by
step. Proving that old definitions can be written anew, that you can deplore the world’s systems - the big ones and the petty ones - and create a community based on honesty and friendship.
Czułość meant working hard until late at night on the next exhibition, drinking and dancing until early in the morning, being hungover in the sun. A group of people entrusting each other with their biggest secrets and their biggest absurdities without thinking how they could be used against them.
No one thought about a career. No one knew how, why or where; all they knew was that they felt good together and that without mutual help they would not be. As per Turner’s description of communitas, Czułość was a combination of the sacred and the profane, of the homogenous and of brotherhood. Such relations provoked inebriation, they seemed more real than anything else - and those excluded from the mysterium would cling to Czułość, understanding nothing, but enthused not only by the photos, but above other things by this crazy group, who, with no money, lived like a rock band. Turner: Communitas penetrates through the slits in the structure in liminality, through the edges in marginality, and from beneath in inferiority. Czułość was born somewhere to the side of the mainstream, on the edge of profitability or even way beyond it, often on the edge of closing down; at the beginning inferior, small and sociable, it has become the beloved enfant terrible of Warsaw’s mainstream. It has just become a foundation, it is selling works, and is slowly becoming as official as other Warsaw galleries, which came to be in more traditional circumstances.
But communitas cannot exist forever – sooner or later a leader always emerges. Functions, tasks and a structured division of labour come into being. Differences between believers appear, egoism replaces altruism, thinking about I replaces thinking about we. This is natural. As the structure cannot exist without communitas, communitas cannot exist without structure. Turner: the wise find the correct relationships between the structure and the communitas in any given time and place, giving their assent to superior modality, but without rejecting any other, not clinging on to one, even when the original momentum is gone.
Now, after two years, Czułość is not a communitas any more, it has strengthened, has become an institution, its members are focused on their own achievements. They are now monads rather than a collective that cares about being seen as a whole. Czułość has become an ordinary gallery, but with an extraordinary history - with a magic background. I have no doubt that on this rocket fuel it will soon go supersonic.

Karolina Sulej

 


Videók