MAGYAR SZÍV

Film

Grzegorz Łubczyk filmjének bemutatója a budapesti Lengyel Intézet, valamint a Budapest XIII kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében.

2013. december 11. (szerda), 17.30

Lengyel Intézet

Budapest 1065, Nagymező u. 15.

A kép az Emlékezés című könyv budapesti bemutatóján készült 2010-ben

A vetítés után találkozó a film rendezőjével, Grzegorz Łubczykkal, a Lengyel Köztársaság nyugalmazott magyarországi nagykövetével, az Emlékezés című, lengyel menekültekről szóló könyv szerzőjével.

Grzegorz Łubczyk ezzel a filmmel azoknak a magyaroknak állított emléket és mondott köszönetet, akik a második világháború idején segítették és befogadták szülőföldjükről menekülni kényszerülő honfitársaikat. A két nép sorsa számos ponton összefonódott a történelemben, s ennek a több évszázados közös múltnak az emlékeit fontos életben tartani: ezért született a Magyar szív, melyben a szerző a menekültekkel készített interjúk mellett korabeli fotókkal és dokumentumokkal hozza közelebb a nézőhöz a XX. századi lengyel-magyar kapcsolatok történetének legmegrázóbb fejezetét.

A filmet magyar nyelven vetítjük.