A galériáról

 

A Platán Galéria fő célja a lengyel kortárs képzőművészet népszerűsítése, de emellett helyet kapnak a kiállítóteremben a közép-kelet európai és magyar művészek alkotásai is. A  galéria leginkább a hazájukban már elismert és karrierjük kezdetén álló fiatal művészeknek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. A munkáikat itt prezentáló alkotók közül sokaknak ez az első, külföldön megrendezett egyéni kiállítása.

 A Platán egyik célkitűzése, hogy a galéria terére komponált helyspecifikus műalkotásokat és új projekteket hozzanak létre a Lengyelországból érkező művészek, s ezzel párhuzamosan más budapesti galériákkal is lehetőségük nyíljon együttműködni. A Platán Galéria egy olyan egyedülálló létesítmény, amilyenhez hasonló nincs több Magyarországon. A lengyel kultúrát és a kortárs képzőművészetet átfogó jelleggel és igényes módon bemutatni hatalmas kihívást jelent. Épp ezért a galéria programját rövidebb tárlatokkal, egyhetes projektekkel igyekszünk még vonzóbbá tenni, s emellett teret kívánunk adni a magyar művészeknek is a bemutatkozásra, hisz fontos, hogy ők is részt vegyenek a galéria életében. A magyar művészekkel való együttműködésre azonban nemcsak ilyen formában nyílik lehetőség, de a lengyel alkotók hosszabb itt tartózkodásuk során magyar művészekkel és helyi galériákkal is fel tudják venni a kapcsolatot, és különböző csoportos kiállításokban vagy rezidens programokban részt tudnak venni.

A galéria egy olyan találkozási pont a város szívében, amely otthont ad a művészek közötti párbeszédnek, és amelynek működése élő és progresszív célkitűzéseken alapul. Ennek bizonyítéka a szinte önálló kiállítótérként működő, pincehelységében található  LATARKA Galéria. A LATARKA hónapról hónapra igyekszik fiatal hazai és nemzetközi művészek alkotásait bemutatni, formabontó kiállításoknak helyet adni. A koncepció legfontosabb elemei: nyitottság, dinamika és interdiszciplinaritás. Ez a tér, egy olyan alternatív kiállítóhely, amely a Lengyel Intézeten belül és annak támogatásával lehetőséget nyújt hazai és külföldi fiatal alkotók szélesebb közönség előtti bemutatkozására. A helyszín dinamikáját a kéthetente új kiállítással jelentkező program adja. Az egyéni, csoportos és nemzetközi kiállításokhoz különböző társrendezvények kapcsolódnak, mint például szakmai beszélgetések, performanszok, előadó művészeti események, koncertek. A program összeállításáért felelős kurátori munkánál a sokféleség és a művészeti ágak közötti határátlépések bemutatása és párbeszédbe állítása a legfőbb alapelv. A LATARKA tere, galéria és találkozóhely jellegének köszönhetően a művészeti élet szereplőit és a művészet iránt érdeklődőket tudja aktív és rendszeres részvételre ösztönözni. A galéria megnyitásával megalakult a LatarkaTV, mely reklámspotjaival népszerűsíti, interjúival, összefoglalóival pedig dokumentálja az itt megrendezésre kerülő kiállításokat, hogy azok híre minél több emberhez eljuthasson. A LATARKA kurátorai és szervezői: Piars Tomasz, Bánki Ákos, Bársony István és Esse Bánki Ákos.

 

Tomasz Piars

Budapest, 2014 április

 

 

Latarka Galéria - Lengyel-magyar művészeti párbeszéd

 

Az egykor volt Mű-vész pince helyén tavaly szeptemberben nyílt meg a Latarka Galéria. A Lengyel Intézetben működő kiállítótér négy kurátorát és az intézet igazgatóját a koncepciókról és tervekről kérdeztük.

 

Hogyan kapcsolódik a Latarka Galéria a Lengyel Intézethez?

KATARZYNA SITKO – A Lengyel Intézet első galériája, a Platán Galéria 1999-ben nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy bemutassa a Budapesten is jelen lévő lengyel képzőművészetet, illetve bekapcsolja azt az itteni vérkeringésbe. Évente 5-6 kiállítást szervezünk, ahol a lengyel képzőművészet propagálásán kívül fontos számunkra, hogy magyar művészek, vagy akár a környező országok alkotói is bemutatkozhassanak nálunk. A 2007-ben indult Mű-vész Pince és annak reinkarnációja, a tavaly ősszel nyílt Latarka Galéria ezt a koncepciónkat viszi tovább. Budapest szívében nem tehetjük meg, hogy csak a lengyel művészetre összpontosítunk. Fontos a kultúrák közötti párbeszéd, és egy ilyen tér nem utolsó sorban elősegíti azt is, hogy a művészet iránt érdeklődők nyitottabbak legyenek a lengyel alkotók felé.

A Latarka Galéria előzménye a 2007-ben megnyitott Mű-vész Pince volt, ami viszonylag rövid, másfél éves működése alatt számos kiállításnak szolgált helyszínül, és igen hamar szinte kulthellyé vált. Hogyan indult ez a galéria?

BÁNKI ÁKOS – Nem sokkal a diplomavédés után, 2007-ben találkoztunk össze Tomekkel egy kiállításmegnyitón. Beszélgetés közben felvetődött, hogy jó lenne egy közösségi teret létrehozni, ami egybevágott azzal, hogy Tomeket nem sokkal előtte kérte fel a Lengyel Intézet arra, hogy a pincehelyiségben kiállításokat rendezzen.

Az első kiállítást Tomek a saját egyetemi osztályának a Szabados-osztálynak szervezte. Onnantól kezdve pedig másfél évig kéthetente pénteken volt egy kiállítás megnyitó. A közönség pedig hozzászokott a pörgéshez: egy idő után mindenki tudta, hogy ha péntek, akkor Mű-vész Pince. Nagyon inspiráló szellemi közeg alakult ki, a környékbeli galériákkal (Boulvard-Brezsnyev,  Sirály, Inda Galéria) gyakorlatilag egymáshoz jártunk át.

Milyen okok vezettek végül a galéria megszűnéséhez, és hogyan született mégis újjá tavaly ősszel?

ESSE BÁNKI ÁKOS – A Mű-vész Pince megszűnésének egyik legfőbb oka, hogy túlságosan fel volt pörgetve a működése. A Latarkánál szeretnénk jobban figyelni rá, hogy ugyanezt a lendületet kicsit koordináltabbá tegyük. Most sokkal profibban működünk, és figyelünk rá, hogy ez így is maradjon.

BÁNKI ÁKOS – Igen, az egy nagyon intenzív időszak volt, azt hiszem, huszonnégy kiállítást csináltunk másfél év alatt. Az akkori vezetőség úgy döntött, hogy szeptembertől legyen egy kis szünet, ami végül öt évig tartott. Közben mindenki a saját dolgaival volt elfoglalva. Tavaly szeptemberben, amikor felmerült az újranyitás ötlete, Tomek megkeresett minket. Ő hozta a csapatba Istvánt (Bársony István) is, aki korábban a Casati Art Cornert vezette.

BÁRSONY ISTVÁN – A Casati egy kereskedelmi galéria volt, ahol gyűjtői körökkel próbáltam kapcsolatot kialakítani. Ezzel szemben a Latarka egy non-profit kiállítóhely, intézményi háttérrel, ahol az üzemeltetés előnyei mellett szabadabban lehet a kiállítás-koncepciót alakítani.

Miért más a Latarka a kereskedelmi alapon működő galériákhoz képest?

BÁNKI ÁKOS – Elsősorban azért, mert itt nem képzett kurátorok, hanem művészek hoznak létre kiállításokat. Nyugaton ez működik, de Magyarországon még nem annyira bejáratott dolog. A Latarkában mi négyen hozzuk össze a kiállításokat: három jegyzett művész és egy jegyzett építész. Felváltva szervezünk, mindenki a saját ízlése és koncepciója szerint. Mivel a művészeti életnek belülről látjuk a működését, más oldalról közelítünk a kiállításokhoz. Persze, ha jön egy kurátor, akinek vannak elképzelései és szeretne kiállítást rendezni, nem dobáljuk meg rothadt gyümölccsel. Szívesen dolgozunk együtt vendégkurátorokkal, és nyitottak vagyunk művészeti  csoportok projektjei iránt is, lásd a Kaposi Dorka által összehozott Necronomicon kiállítást.

Említettétek, hogy négyen, felváltva szervezitek a kiállításokat. Milyen egyedi kurátori koncepciók mentén dolgoztok?

BÁNKI ÁKOS – Saját célomnak tűztem ki, hogy legalább egy évig ne állítsak ki táblaképeket. Olyan kiállításokat hoztam és fogok idehozni a jövőben, amik túllépnek a táblaképek által felvethető problémákon és más médiumokkal foglalkoznak (Szőke Klán: Ő-Univerzum; Hugyecsek Balázs-Rizmayer Péter: Bűn-ti, mi, ők) . A hely függetlenségével, speciális helyzetével meg tudunk szólítani olyan művészeket és olyan közönséget, amelyet más galériák – jellegükből adódóan – nem tudnak. Ezt ki kell használni.

ESSE BÁNKI ÁKOS – Én különösen kíváncsi voltam arra, hogy Budapesten kívül milyen művészeti csoportok léteznek. Így kerültem kapcsolatban az NDK-val (Neue Debreczeniche Kunst) is. A másik szempont, ami vezetett, hogy egy-egy kiállítás alkalmával olyan művészek kerüljenek egymás mellé, amelyek első látásra nem is biztos, hogy illenek egymáshoz, mégis egy erős tematikával összeköthetőek és érdekes helyzeteket teremthetnek (Game).

TOMASZ PIARS – A Platán Galéria vezetőjeként fontosnak tartom, hogy a két galéria programja összehangolt legyen, és a két tér kiállításai kölcsönösen vonzzák a látogatókat ( Pańska skórká- A lányok tudják, a fiúk nem; Tymek Borowski- Kortárs Kollázs) .  A fiatal lengyel művészgeneráció és a magyar művészek párbeszédét rendkívül fontosnak tartom. A Latarkában sokszor azzal a céllal szervezzük a kiállításokat, hogy azok valamilyen szinten reflektáljanak a „platános” kiállításokra.

BÁRSONY ISTVÁN- Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minél szélesebb közönséget megszólítsak. Ehhez nagyon jó eszköz a csoportos, tematikus kiállítások szervezése. A kiállításokra olyan művészeket hívok, akik a kor-, vagy a műfaji különbségek miatt eddig nem tudtak közös platformon találkozni egymással. Ezzel több irányból tudok figyelmet generálni, és ez nem csak a közönségre vonatkozik: a művészek is kommunikálni kezdenek egymással, alkotásaikon keresztül és személyesen a megnyitókon, rendezvények alatt is. Igyekszem több korosztályból választani a művészeket és olyan témákat keresek, melyek aktuálisak, sok esetben periférikusak, de nem extrémek. A Latarkában a Kortárs Kollázs és a Szubjektív Objektek című kiállítások igyekeztek kihasználni a hely karakteres hangulatát is, így téma és hely is összefonódott.

 

Milyenek a visszajelzések a galéria működéséről? Érte-e valamilyen kritika a Latarkát a megnyitása óta?

BÁNKI ÁKOS – Túl „sűrű” a program-ezt a kritikát gyakran megkapjuk a sajtótól, akik nem tudnak úgy pörögni, hogy időben kijöjjön egy-egy cikk a kiállításokról. Ezért találtuk ki, hogy legyen egy blog, valamint a LatarkaTV: minden kiállítást videóban dokumentálunk. Fontos, hogy maradjon nyoma az  eseményeknek, hogy később akár kutatható is legyen.

Tavaly karácsonykor rendeztétek meg a Terítve című kiállítást és vásárt, aminek igen nagy sikere volt, mesélnétek erről kicsit bővebben?

BÁNKI ÁKOS – Karácsony előtt szerveztük meg először a Terítve c. kiállítást, ahol minden kiállított mű egységesen 20- vagy 30ezer forintért volt megvásárolható. Magyar és lengyel alkotók egyaránt képviselték magukat a vásáron. A rendezvény végül sikeresen zárult, ami mutatja hogy a kezdeményezés hiányt pótolt a képzőművészeti vásárok között. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e a rendezvényünknek hatása a jövőben, más galériák átveszik-e ezt a koncepciót. Ez is egy lépés ahhoz, hogy a közönség és az alkotók közelebb kerüljenek egymáshoz.

 

A jövőbeli terveitekről mit lehet tudni, milyen irányban bővül a Latarka portfóliója?

TOMASZ PIARS- Ebben az évben lett 75 éves a budapesti Lengyel Intézet és a jubileum alkalmából a Latarka több szinten is képviseli magát az eseményeken. István a Holokauszt emlékévhez kapcsolódva a Csillagos házakról rendez kiállítást.

Ezenkívül támogatjuk a Tripo Dávid és csapata által szervezett Rákapcsolás fesztivált, mely hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére jött létre. Az együttműködés keretében a Latarka szívéhez közel álló fiatal street art művészek festészeti akciója is látható lesz a május 23-án és 24-én megvalósuló rendezvényen.

Júniusban még két nemzetközi tárlattal készülünk. A japán-magyar fotóművészeti kiállításunkkal a ma  Lengyelországban a legjobb fotóval foglalkozó alternatív helyként számon tartott Czułość Galeria nyolc művészének szintén júniusban nyíló kiállítására szeretnénk reflektálni. Ezenkívül rendezünk még egy lengyel-magyar grafikai kiállítást is.  Nyáron a galéria szünetel, de szeptemberben újra nyitunk.

 

 

(szerző: Koppányi Péter)

 

 

 

Galéria a XXI. század küszöbén

A Platán Galéria a XX. és XXI. század fordulóján született, a lengyel-magyar kapcsolatok számára oly fontos évben, a budapesti Lengyel Intézet fennállásának 60. évfordulóján (1939 május 24.), hatvan évvel a II. világháború kitörése és az első lengyel menekültek Magyarországra érkezése után. A Lengyel Intézet galériájának létrejötte alkotók, tudományos és kulturális intézmények, valamint a lengyel és magyar társadalom nagy hagyománnyal bíró összefogásának öröksége.

A magyar alkotók még a hatvanas években kezdték felvenni a kapcsolatot a lengyel galériákkal, ekkor kezdte el őket, és a magyar kritikusokat élénken foglalkoztatni a lengyel művészet, melynek eredményeként 1973-ban, a nagy lengyel csillagász, Mikołaj Kopernik (Nikolausz Kopernikusz) születésének 500. évfordulója alkalmából, az Intézet szervezésében megrendezésre került a nagyszabású, magyar alkotók munkáit bemutató In Memoriam Kopernik (Kopernikusz Emlékkiállítás) című kiállítás a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában.

A lengyel alkotók kiállításait, a hetvenes illetve nyolcvanas években, Józef Szajna (Ernst Múzeum) Władysław Hasior és Magdalena Abakanowicz (Műcsarnok) bemutatkozásait élénk érdeklődés kísérte mind a magyar művészek, kritikusok, mind pedig a művészetkedvelők körében.

A lengyel közösség, valamint magyar alkotók kezdeményezésére megrendezésre kerülő, magyar művészek munkáiból összeállított kiállítás-aukció, melynek az Intézet adott helyet, s melynek bevételét az 1997-ben Lengyelországában pusztító árvíz következtében súlyos károkat szenvedő Wrocławi Nemzeti Múzeum kapta meg, nem pusztán művészeti esemény, de a Lengyelországgal való együttérzés gesztusa volt.

A Lengyel Művészet Fesztiválja - Polonia Ekspres (1996-1997) új fejezetet nyitott a lengyel-magyar kapcsolatok történetében, melynek keretében a lengyel művészet és kultúra eddig soha nem látott gazdag skálája kerülhetett bemutatásra. A "Lengyel művészet 1945-1995" címet viselő kiállítás, melyre a Műcsarnokban került sor, a lengyel művészet kedvező magyarországi percepciójának egy újabb bizonyítékát adta.

Egyúttal megszületett az igény, hogy a fesztivál széleskörű promóciója kapcsán a lengyel művészet (szó szerint) folyamatos jelenléthez juthasson Magyarországon. A Magyar Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma támogatásának és jóindulatának, valamint a lengyel külügyminisztérium segítségének köszönhetően a Lengyel Intézet megnyithatta művészeti galériájának kapuit, melynek nevében a híres budapesti platánfákra való utalás, egy hosszú életű vállalkozás vágyáról tanúskodik. A Platán Galéria a kezdetektől fogva egy művészeti diskurzus, művészek, kurátorok, galériák párbeszédének fórumaként működött. A lengyel művészet magyarországi percepciójának mértéke okán született meg a vágy, hogy egy Közép- és Kelet-Európa más országainak művészetére nyitott, színvonalas galériát hívjunk életre. A működés első két évében megrendezésre kerülő mintegy 18 kiállítás 11 lengyel, 4 magyar, egy cseh, egy szlovén és egy észt művész bemutatkozására teremtett lehetőséget.

A Platán Galéria 1999. november 5-én nyílt meg "Napló - In memoriam Péter Gémes (1951-1996)" című kiállítással. A Varsói Képzőművészeti Akadémián végzett művész munkáinak bemutatását felesége tette lehetővé. Ez év végén a Wrocławi Nemzeti Múzeum igazgatója, Mariusz Hermansdorfer a "Festmények" címet viselő tárlat kurátoraként, a múzeum értékes gyűjteményéből rendezett kiállítást. 

Barbara Wiechno

A Lengyel Intézet igazgatója 1997 – 2001 között

Varsó, 2010 március