Zsidókat Mentő Lengyelek Nemzeti Emléknapja

2018. április 3. (kedd)

Az idén először ünnepeltük meg a II. világháború ideje alatt Zsidókat Mentő Lengyelek Nemzeti Emléknapját. Ez alkalomból a budapesti Lengyel Intézet több eseményből álló rendezvénysorozatot szervezett az embermentő hősök tiszteletére.

Életüket kockáztatva – ezzel a címmel mutattuk be március 13-án a vészkorszak idején zsidókat mentő lengyelekről szóló kiállítást. Ünnepélyes megnyitóján Joanna Urbańska, a Lengyel Intézet igazgatója a következő gondolatokat osztotta meg a közönséggel:

Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ezzel a bibliai üzenettel tulajdonképpen be is fejezhetném a mondanivalómat. De a helyzet jóval bonyolultabb, hiszen az emberek, akikről ma megemlékezünk, nemcsak a saját életüket kockáztatták, hanem azokét is, akiket legjobban szerettek: gyermekeikét, testvéreikét, szüleikét. Heroizmusuk olyan elképzelhetetlen méreteket öltött, hogy csak fejet hajthatunk előtte, elmélkedve az önfeláldozás misztériumán.

A német megszállás alatt lévő Lengyelországban halálbüntetés járt a zsidóknak nyújtott bárminemű segítségért. Tilos volt menedéket adni nekik, élelmet és vizet juttatni, élelmiszert árulni. E szabályok megsértéséért a németek a kollektív felelősség keretében az egész családokat, az egész falvakat, az egész városnegyedeket pacifikálták. A terror fokozása érdekében publikus kivégzéseket rendeztek és barbár módon kínozták és gyilkolták a zsidómentőket, gyakran élve égették meg őket. Ilyen halált lelt például a Kowalski sokgyerekes család. Szintén sok gyermeke volt a boldoggá avatására váró Ulma családnak, mely a lengyel zsidómentő tevékenység jelképévé vált. Ott heten voltak a picik, a legkisebbik még anyja méhében. Napjainkban a szülőfalujukban, Markowában talált otthont a II. világháború ideje alatt zsidókat mentő lengyelek múzeuma, akiknek emléknapját március 24-én tartjuk, vagyis azon a napon, melyen 1944-ben az Ulma családot megölték a németek.

A kiállítás megtekintése után vendégeink megnézhették a Menedék című filmet is, mely egy igaz történetet mesél el Antonina és Jan Żabiński embermentő házaspárról, akik több száz zsidót rejtegettek az állatkertjükben.

A Magyar-Lengyel Barátság Hete keretében a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény közreműködésével két kiállítást is prezentáltunk a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban, melyet később a két államelnöki pár is megtekintett. A március 18-ai megnyitón Joanna Urbańska igazgatónő kiemelte, hogy a Londonban tartózkodó emigráns lengyel kormány és a megszállt országunkban működő Lengyel Földalatti Állam segíteni igyekezett a zsidókon, ahogyan ezt a Lengyel Intézet mind a két kiállítása bizonyítja.

Az egyik az 1942 decemberében megalakult Żegota fedőnevű Zsidókat Segítő Tanácsról szól. Megjegyzendő, hogy két évvel korábban a legendás lovassági kapitány, Witold Pilecki önként vitette el magát Auschwitzba, hogy személyesen derítse ki, mi zajlik az utólag halálgyárnak nevezett koncentrációs táborban. Aztán a Honi Hadsereg futárai jelentettek erről a nyugati szövetségeseknek és az egész világnak. Hiába. Senkit sem érdekelt, hogy a németek a zsidó népesség módszeres kiirtását végzik a meghódított országunkban.

A nagyhatalmak közömbösségével szemben a vészkorszak idején, az egyébként maga is kegyetlenül exterminált lengyel nemzet civil, egyházi és titkos katonai szervezetei tőlük telhetően próbáltak segíteni a zsidókon. Mivel a háború extrém körülményei között az emberek bizonyos része degenerálódik, a Lengyel Földalatti Állam igazságszolgáltató struktúrái feltétlen halálbüntetéssel sújtották a zsidókat németeknek beáruló kollaboránsokat. A lengyel társadalom szolidárisan elítélte a besúgókat, a megvetendő viselkedésminták marginális jellegűek voltak.

A történészek becslései szerint ahhoz, hogy sikerüljön megmenteni egy zsidót, szükség volt akár 25 lengyel közreműködésére. Ez azt jelenti, hogy legalább egy millió honfitársunk kockára tette saját és családja életét, hogy segítsen a bajba jutott zsidó származású embereken. Számukra ez természetes volt, keresztényi kötelességüknek tartották, nem vártak érte semmilyen jutalmat, nem kérkedtek hősiességükkel, ha túlélték a háborút, általában eszükbe sem jutott igényelni a Világ Igaza címet. Mégis a lengyelek az első helyen szerepelnek a Jad Vasem Intézet statisztikájában, 6706 kitüntetéssel, de ez a szám a valódi lengyel zsidómentők csupán szerény töredéke. A „Żegota” keretében tevékenykedő Zofia Kossak-Szczucka, Wanda Krahelska-Filipowiczowa, Irena Sendler és a többi példamutató ember, akinek emléket állít eme kiállítás, olyan híres, szimbolikus erejű nevek, akik számtalan kevésbé ismert, vagy - ami még gyakoribb – névtelen zsidómentő hősök sorsát képviselik.

A másik kiállitás, melynek szerzője Grzegorz Łubczyk, a Lengyel Köztársaság volt budapesti nagykövete, Sławik és Antall. A lengyel, a magyar és a zsidó nemzet hősei címet viseli, és egészen különleges jelentősséggel bír, mivel a lengyel-magyar barátság egyik leghősiesebb dimenzióját mutatja be.

Az idén ünnepeljük Lengyelországban a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját. Ebben a vonatkozásban különös gondot fordítunk arra, hogy kiemeljük, hogy a magyarok mindig is támogattak minket szabadságharcainkban és kiálltak mellettünk a legdrámaibb helyzetekben. Kétségkívül ilyen volt a II. világháború, melynek idején a lengyel menekültek, beleértve több ezer zsidót, biztonságos és szeretettel teli menedéket találtak Magyarországon. Henryk Sławik és Antall József együttműködése fényt derít a magyar-lengyel testvéri kapcsolat ritkábban hangoztatott aspektusára. Szolidaritásunk nemcsak a közös harcban nyilvánult meg, hanem ugyanilyen nemes és kiemelkedő eredményeket hozott az embermentés területén is. A két jóbarát nemcsak egymásért áldozza fel életét, hanem arra is képes, hogy egy másik bajba jutott nép megmentéséért kockára tegye saját és családja életét, csak azért, mert így helyes, és ezt diktálja a becsület és a lelkiismeret.

A kiállításmegnyitót követően Grzegorz Łubczyk Az élet peremén című dokumentumfilmje került vetítésre, bővítve a nézők tudását Henryk Sławik és Antall József embermentő tevékenységét illetően.

Időtlen időkig – március 28-án ezzel a címmel rendeztünk a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetségének és a Párbeszéd Háza közreműködésével a lengyel és a magyar katolikus egyház II. világháború idején végzett zsidómentő tevékenységéről szóló konferenciát. Az esemény fölötti védnökséget Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vállalta el, a díszvendégek között pedig többek között Gedeon Márta nagykövetné asszony és dr Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerepelt. Marek Jędraszewski krakkói érsek, aki március 20-án átvette Budapesten az Esterházy János-emlékplakettet, levelet intézett a konferencia részvevőihez, melyben áldásában részesítette őket és munkájuk gyümölcseit. Mellékesen szólva, Esterházy János akár szimbóluma is lehetne megemlékezésünknek, hiszen magában egyesíti a magyar és a lengyel eredetet, az erős katolikus hitet és az embermentő bátorságot.

Az első referátumot Jan Żaryn professzor tartotta meg A katolikus egyház zsidómentő szerepe a német megszállás alatt lévó lengyel területeken címmel. Említésre méltó, hogy a professzor úr Lengyelország egyik legkiválóbb történésze, egyetemi tanár, publicista, és nem utolsó sorban a Lengyel Köztársaság szenátora. Szakterülete többek közt a lengyel katolikus egyház 20. századi története. Módfelett tanulságos és érdekfeszítő előadásában megmutatta, hogy a vészkorszak idején a keresztény értékrend nemes és hősies tettekre késztette a lengyel társadalmat, mind az egyházi, mind a világi közösségek esetében.

Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója Az emberszeretet parancsára című referátumában alátámasztotta, hogy a háborús embermentés története hiányos, így szervezett tudományos kutatást igényel. Bár még kiegészítésre szorul, amit elmondott a magyar katolikus egyház tevékenységéről, már most is tiszteletet parancsol. Bízzunk abban, hogy egyre több tény kerül felszínre, fényt derítve a magyarok zsidómentő szerepére a német megszállás idején.

A lengyel menekültek tömegei, beleértve több ezer zsidót, személyesen tapasztalták meg, hogy a magyarok bátorsága is mérhetetlen. A magyar állam legmagasabb szintű vezetői megnyitották előttük a határt és sokoldalú segítséget nyújtottak vallási hovatartozásuktól függetlenül. Teleki Pál, Keresztes-Fischer, id. Antall József, Varga Béla és még megannyi magyar hős már örökre helyet foglal a lengyel nemzet hálás emlékezetében.

Száraz Miklós György József Attila-díjas író az egyszerű kis emberek bárorságát vette szemügyre, aki irgalmasak maradtak az irgalmatlan időkben, kockáztatva saját és szeretteik életét.

Eme szép és mély gondolatokat követte Dobos Marianne írónő a jóság merészségéről szóló előadása, aki 1984 óta foglalkozik a magyar embermentés dokumentálásával, és számos könyvet szentelt az áldozatok és a megmentők történeteinek. A legújabb, A szőttes túloldalán című hiánypótló műve szintén ezt a kérdést fürkészi, bizonyítva, hogy vannak olyan magyarok is, akiket az alapos történelmi kutatások hiányában, illetve a hamis kommunista propaganda hatására évekig német kollaboránsoknak véltek, pedig embermentő cselekedeteik során voltaképpen bátor és hős embereknek bizonyultak. Az írónő, aki egyébként a magyar-lengyel kapcsolatok kiváló kutatója és népszerűsítője, feladatának tartja, hogy megtisztítsa a nevüket a rájuk ragasztott szennytől. Említésre méltó, hogy Lengyelországban is gyakorinak számított, hogy azok, akik a háború előtt politikai vagy gazdasági okokból antiszemita elveket vallottak, a vészkorszak idején a német koncentrácios táborakban haltak hősies halált a zsidóknak nyújtott segítségért. Lélekemelő és szívmelengető, hogy a jóság merészsége milyen nagy mértékben jellemezte azt a számtalan lengyelt és magyart, akik irgalmasak maradtak az irgalmatlan időkben, ahogyan ezt Száraz Miklós György találóan fogalmazta.

A konferenciát a túlélők és az embermentők visszaemlékezései koronázták meg. Elsőként  Görög Sándor szólalt meg: a Széchenyi-díjas kémikus és neves gyógyszertkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Richter Gedeon Rt. Kutatási Analitikai Központ egykori vezetője, aki a gyári munka mellett több egyetemen is oktatott. Apja, dr. Görög Dénes, 1930-tól 1944-ig osztályvezető főorvosként vezette a szombathelyi Markusovszky Kórház Patológiai Osztályát és Központi Laboratóriumát. Görög Sándor a vészkorszak idején a kőszegi verbiták kolostorában élte át a testvérét és szüleit elpusztító eseményeket.

A következő visszaemlékező, Kiss Károly kérésére Szita Szabolcs professzor mesélte el a történetét. Kiss Károly elnyerte a Szombathelyi Zsidó Hitközség által alapított legnagyobb kitüntetést, amit nem zsidó embertársaik részére hoztak létre – a Szombathelyi Zsidó Hitközség tiszteletbeli tagja címet. Közreműködött és elősegítette, hogy a jeruzsálemi Yad Vasem Intézet a Világ Népeinek Igaza címben részesítse posztumusz Dr Prugberger József szombathelyi kórházi főorvost, és páter Dr Őri-Wachter Istvánt, a verbiták kőszegi házfőnökét. Szerzője a Mondd el Fiaidnak kötetnek, mely a szombathelyi embermentők tevékenységét dokumentálja.

A konferencia utolsó tanúságtétele Prugberger Tamás jogász, professzor emeritus szájából hangzott el, aki mai napig a Miskolci és Debreceni Egyetem közkedvelt oktatója. Főorvos édesapja, dr. Prugberger József részese volt annak az összjátéknak, melynek segítségével a kolostorban megmentették Görög Sándort. A két baráti orvoscsaládban, a gyerekek is barátok voltak. Prugberger Tamás és testvérei együtt nevelkedtek Görög Sándorral és nővérével, vagyis egy csodálatra méltó embermentő környezetben nőttek fel.

Nagy hálával tartozunk az összes előadónak és visszaemlékezőnek, aki gazdagította a konferenciát tudásával és személyes beszámolóival. Minden bizonnyal még hosszú ideig fogunk elmélkedni megrendítő szavaikon, fejet hajtva a lengyel és a magyar embermentők hősiessége előtt.

A konferenciát két kiállítás illusztrálta, közülük az egyik a vészkorszak ideje alatt zsidókat mentő lengyeleknek állított emléket, a másik pedig Uhl Antal magyar katolikus papról szólt, aki embermentő tevékenységet végzett Párizsban. A rendezvény galériája itt látható.

A zsidómentő lengyeleknek szentelt márciusi eseménysorozat sok felemelő élményt szerzett a Lengyel Intézet vendégeinek. Tekintettel arra, hogy az érdekfeszítő előadások kissé elhúzódtak, nem jutott már idő az Angyali érintés c. dokumentumfilm bemutatására, így április 9-én kerül vetítésre a Lengyel Intézet mozitermében.