3D EMLÉK-KÉPEK

Képzőművészet

2018. március 7. (szerda)

3D EMLÉK-KÉPEK

 

                A Tér törékeny geometriáján túl című kiállítás egyik érdekessége, hogy rendkívüli módon láttatja azt a jelenséget, amely során egymástól teljesen függetlenül, eltérő környezettel, más nyelvet és művészeti médiumot használva is hasonló konklúzióra juthat két alkotóművész. Tomasz Piars, lengyel festőművész alkotásai és Plank Antal magyar szobrász munkái közt ugyanis nyilvánvaló a kapcsolat, de egyben feszültség is megfigyelhető, amely csak még inkább hangsúlyozza munkáik jellegzetességét.

                Tomasz Piars festményein az önmagukba visszahajló formák horizont nélkül, metafizikusan, szinte már lebegnek a szürke, "végtelen" térben, mintha egy színházi függöny mögé tekintenénk. Egy nagy történet részleteiként, melankóliába hajló, figuratív, klasszicista szobrok rajzai is előtűnnek a geometriai elemek, kristályformák mellett. A művész megadja a nézőnek a szabad értelmezés lehetőségét, így a festmények minden megfigyelő számára egyedülálló élményt nyújtanak. A független megismerés lehetősége az egyedi szimbolikának köszönhető: a képeket vizsgálva bárki megragadhatja a rá vonatkozó, személyes igazságot.  A valóság másolása itt nem cél: a képek fekete-fehér, nosztalgikus jellegét csak néhol törik meg színek, így az alkotások hangulata álomszerűvé válik, s arra készteti a nézőt, hogy emlékei közt újra rátaláljon egy eltűnt, elveszett dologra, vagy felidézzen egy rég elfeledett, valamikori álmot. A klasszikus szobrok, melyek az európai kultúra jelképeiként, vagy letűnt korok szimbólumaiként is értelmezhetők, a megkövesedett múlt megtestesülései, melyre a színek úgy reflektálódnak, mintha újra visszatérne, testet öltene a múlt egy töredéke.

                Plank Antal művei első rátekintésre egy háromdimenziós számítógépes grafikai modellre emlékeztetnek a '90-es évek elejéről. Olyan különféle objektumok, poliéderek felületének vázait idézik, amelyeket egy háromszögek összefonódásából kialakult háló határoz meg. Ezek a grafikai modellek egy élő vagy élettelen tárgy matematikai ábrázolásának kidolgozását jelentik. A kiállított szobrok így egyfajta mesterséges környezetet teremtenek számunkra; hozzászoktunk, hogy ez a formavilág virtuálisan van jelen, csakhogy mindez most a szemünk előtt realizálódik; Plank Antal szobrai a valóság absztrakcióivá válnak. Plank műveiben van egyfajta kettősség is: a szobrok a természethez hasonlóak, ám egyben geometrikus alkotások is. Általánosságban elmondható, hogy van bennünk egy imaginárius kép a tárgyak vizuális érzékelésének egyfajta struktúrájáról. Ezt a képet keressük a szobrok megfigyelése közben, ám úgy tűnhet, mintha egy sokkal nagyobb létesítmény szegmenseit látnánk; mintha egy másik objektum "kimetszett" részletei lennének. Végül pedig folyton csak keressük, de nehezen találunk olyan konkrét tárgyról alkotott emlékképet, amellyel azonosítani tudnánk ezeket a különleges alakzatokat. A szobrász művei tehát önálló, esszenciálisan független tárgyként vannak jelen: kizárólag saját formájukra utalnak, nem céljuk bemutatni vagy lemásolni a valóságot.

                A szobrok fő anyaga acél, ám a színek hatására munkái sokkal légiesebbnek tűnnek, könnyedebbnek bizonyos szemszögből néha még kétdimenziósnak is , mintha ezáltal is a virtuális és a tényleges valóság határvonalán kívánnának elhelyezkedni, hasonlóképpen Tomasz Piars festményein is a terek csupán gondolati terek; az éles kristályok magányos  körvonalai, "vektorai", és a rájuk vetülő fény azt a benyomást kelti, mintha egy prizma törné meg a fényt, de a képnek csak egy részletét színezi meg, így a festészet médiuma "kitágul", s a látvány valóban széttörik: a kétdimenziós festményből négy-, vagy akár sokdimenziós alkotás válik, amely mintha időben és térben távol, egy másik multiverzum része lenne. Érdekes megfigyelni továbbá a Kandinszkij-féle értelmezés szerint, hogy milyen elemi formákat részesít előnyben, vagy épp ellenkezőleg, miket nélkülöz a két művész.

                A kiállított alkotásokat vizsgálva rengeteg kérdés merülhet fel: mennyire lehet manapság messze menni attól, amit egy szobor jelentett annak idején? A műfajok közti új területek felfedezésének időszakában szobor fogalom hagyományos megközelítésétől mennyire rugaszkodhatnak el a legújabb plasztikák? Milyen hatással van napjaink radikális információterjesztése az alkotási folyamatokra hiszen jelenlegi posztinternetes világunkban minden dolog kiindulási pontja a mindenütt jelenlevő internet kulturális logikája?

                Ezekre a kérdésekre reflektálnak művészeink, hiszen egy kortárs mű, akármilyen médiummal is készült, azon túl, amit megjelenít, mindig van egy üzenete számunkra magáról az adott médiumról.  A művészek közt tudatosan vagy tudattalanul létrejött, végtelenített, intuitív párbeszéd nagy szerepet játszik a kortárs képzőművészet fejlődése szempontjából. // szerző Takács Lívia //

                 Márciusban ünnepeljük a magyar-lengyel barátság napját is. 1918-ban, száz éve nyerte vissza függetlenségét és lett újra önálló, szabad ország 123 éves széttagoltság után Lengyelország. A centenárium fontosságának megfelelően számos lengyel kötődésű kulturális program zajlik majd a Veszprém városában, amelyek március 23-án a két köztársasági elnök közös látogatásában csúcsosodnak ki. Ennek a programsorozatnak része Tomasz Piars lengyel festőművész és Plank Antal magyar szobrászművész közös kortárs művészeti projektje, melynek a Művészetek Háza Vár Galériája ad otthont.

A TÉR TÖRÉKENY GEOMETRIÁJÁN TÚL

Kortárs képzőművészeti kiállítás a veszprémi Művészetek Házában, a Várgalériában

Megnyító március 14-én 18.00 órakor

Köszöntőt mond: Hegyeshalmi László a Művészetek Háza Veszprém igazgatója 

Megnyítja Patrycja Rup kurátor és művészeti menedzser

MŰVÉSZEK: Tomasz Piars / Plank Antal

BŐVEBBEN: http://polinst.hu/node/11469