REPOSITION - kortárs művészeti kiállítás a LATARKA Galériában

Kiállítás

2017. október 5. (csütörtök), 19.00 — november 2. (csütörtök)

1061 Budapest, Andrássy út. 32

REPOSITION

Kortárs művészeti kiállítás a LATARKA Galériában

Megnyító október 5-én 19.00 órakor

A kiállítást megnyítja Szilágyi Róza Tekla művészettörténész

Művészek: Nagy Zsófia Magdolna, Pelcz Benjámin, Tollas Erik

A határok feszegetése mindig érzékeny terület, de a művészetben helye és ideje állandó. Korlátok pedig ott bőven akadnak, ahol a szabadság is szabad. A kiállító művészek pedig ennek ellenére vagy épp ezért meglepő természetességgel lebegnek mindazon konvenciók közt, amik korlátolnák őket. A térbenyúló festett objektekben és a síkban mozgó installációban az alkotók különböző talált tárgyakat, ideákat absztrakció áltál vagy absztrahálva jelenítenek meg. Ezen gondolatok pedig látni engedik azt, amit Duchamp helyzetbe hozott és a közönség befogadott. Azt azonban, hogy egy ready-made mikor és hogyan válik műtárggyá, ha azzá válik Arthur C. Danto, Octavio Paz, Thierry de Duve és Didi-Huberman is kellő dilemmának vélték. A résztvevő alkotók, olyan formákat, gondolatokat pozicionálnak újra, amelyek mindannyiunk számára jelentéssel bírnak, de még így nem kérdeztünk rá létezésükre.

Nagy Zsófia Magdolna (1989)

Munkáim kiinduló pontjai a képet határoló keret és a kép határának kerete. Monokróm, formázott vásznaimnál a ráma váz szerkezetté alakult, a klasszikus vászon továbbra is megmaradt hordozóként, ezen szerkezetek alkotó elemi a későbbiekben már szék darabok. Az így kialakult konstrukciók a térben foglalnak helyet festmény és installáció között.

Pelcz Benjámin (1988)

Munkáim a hétköznapokban megfigyelt jelenségekre reflektálnak. Új és tradicionális szobrászati technikákat használok, az adott témát figyelembe véve. A legújabb plasztikákat inkább tekintem már installációs tárgyaknak, elrugaszkodnak a szobor fogalom hagyományos megközelítésétől. Konstruktív, minimalista formavilág a jellemző, melyet esetenként gesztusos elemekkel török meg. A kompozíció tárgyainak szerkezete alapelemeire egyszerűsödik, elhagyva a koncepció számára felesleges részleteket.

Tollas Erik (1981)

Alkotásaimban kiemelten foglalkozom a láthatóság és láthatatlanság vizuális és koncept formáival, mely vizsgálódásom jelenleg  a cigány viseletekre terjed ki.

Munkáimat talált tárgyak és az ecsetnyomokból kialakult strukturált jelek határozzák meg; a szín kombinációk átformálják a kép egészét, így a mű  önmagát helyezi egy másik kontextusba.

Andrássy út 32. LATARKA

Megtekinthető November 2-ig

reposition_-_megnyitoszoveg.docx