Lengyel-magyar ifjúsági pályázati felhívás – 2017

2017. február 13. (hétfő)

Immár negyedik alkalommal biztatjuk Önöket pályázatuk benyújtására, amire 2014 óta van lehetőség, a Lengyel és a Magyar Külügyminisztérium által aláírt Egyetértési Nyilatkozat keretein belül, mely a civilszervezetek együttműködésének támogatására jött létre. A Magyarország területén tervezett megvalósítású projektek támogatására civil, vallási valamint iskolai és egyetemi szervezetek számíthatnak.

Az Egyetértési Megállapodás  (Memorandum of Understanding - MoU) célja a lengyel és a magyar társadalmak közötti párbeszéd erősítése, különös tekintettel országaink fiatal nemzedékére. A hangsúly a találkozások, beszélgetések, egymás jobb megismerésének biztosításán van, a projektek által megerősítve a lengyel-magyar kapcsolatokat és új értékekkel gazdagítva ezt a maga nemében egyedülálló lengyel-magyar barátságot.

 

Azon ötletek lesznek pozitívan elbírálva, melyek a lengyel külpolitika szempontjából fontos témát vetnek fel vagy a lengyel-magyar bilaterális kapcsolatok szempontjából értékesek. A 2017. esztendőben többek között Józef Piłsudski, Tadeusz Kościuszko tábornok, a kétszeres Nobel-díjas Maria Curie-Skłodowska, Józef Konrad Korzeniowski születésének kerek évfordulójára illetve az eszperantó nyelv megalkotójának, Ludwik Zamenhof halálának évfordulójára emlékezünk. Emellett érdemes megemlíteni a Visegrádi Együttműködésben betöltött, június végéig tartó lengyel elnökséget, melyet aztán Magyarország vesz át. Lengyelország, Magyarország és a régiónk más országai egy évtizeddel ezelőtt léptek be a Schengeni Egyezménybe. Szintén tíz évvel ezelőttre tehető a döntés meghozatala, mely szerint március 23-át azóta minden évben a Lengyel-Magyar Barátság Napjaként ünnepeljük. Függetlenül a fentiektől szívesen vesszük a más jellegű kezdeményezéseket is, amelyek érdekes, sokrétű módon kapcsolódnak a lengyel-magyar történelemhez, a kortárs Lengyelország és Magyarország jobb megértését segítik, lehetőséget biztosítanak az intézmények és a magánemberek közötti tartós kapcsolat kialakítására.

 

Kizárólag a hivatalos űrlapon történő jelentkezést áll módunkban elfogadni, amelyet elektronikus úton a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetsége projekt koordinátora, Papp Veronika e-mail címére várjuk (veronika.papp@msz.gov.pl). A jelentkezők projektjeinek meg kell felelniük a Memorandum szellemiségének és céljainak. Kérjük minden esetben megadni az adott projekt felelősének pontos adatait. Felhívjuk a figyelmet, hogy pályázni angol nyelvena terjedelmi korlát betartásával lehet. Kérjük a MoU tartalmának és Szabályzatának pontos áttanulmányozását, amiben a programban való részvétel pontos feltételei találhatóak.

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. március 15.

 

A nyertes pályázatokról legkésőbb 2017. március végéig várható döntés a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége valamint a Budapesti Lengyel Intézet honlapján. A szervezők csak a nyertes pályázókkal veszik fel a közvetlen kapcsolatot e-mailben.

 

FIGYELEM: javasoljuk azon szervezeteknek, melyek Lengyelország területén szeretnék megvalósítani a projektjüket, hogy Magyarország varsói Nagykövetsége honlapján pályázzanak. 


Friss hír: a pályázat leadási határidejét 2017 március 31-ig meghosszabbították!

 

Letölthető dokumentumok:

 

Memorandum of Understanding és a pályázat szabályzata

Jelentkezési lap

 

Forrás: http://www.budapeszt.msz.gov.pl/hu/esemenyek/lengyel_magyar_ifjusagi_palyazati_felhivas___2017