FIATAL LENGYELORSZÁG - A VALÓSÁG UTÓÉRZÉSEI

Kiállítás

2016. szeptember 30. (péntek), 18.00 — december 4. (vasárnap)

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Müpa 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Fiatal Lengyelország - A valóság utóérzései

2016. október 01 - 2016. december 04.

 

Lengyelország és a lengyel társadalom identitásválsága huszonhét évvel a vasfüggöny leomlása után sem ért véget. Csaknem ötven év után, 1989-ben vált először lehetővé, hogy az országról nyilvánosan, cenzúra nélkül lehessen beszélni, vitázni. A lengyel nemzet mibenlétének kérdése azonban mindmáig aktuális. Az 1990-es éveket, sőt még a 2000-es évek elejét is a háborús traumák, illetve a kommunizmus feldolgozásának kísérlete határozta meg. Időbeli távolságának köszönhetően azonban a szocializmussal kapcsolatos tipikus berögződésektől mentes fiatal generáció az új lengyel identitás építésének aktív résztvevőjeként törekszik a szocialista múlt és a lengyel történelem újragondolására. Ezzel egy időben a fiatalokat érintő jelenkori problémákkal – mint a globalizáció, a haszonelvűség, az értékek általános válsága – éppúgy szembesülniük kell. 

Fiatal Lengyelország – A valóság utóérzései című csoportos kiállítás kísérlet a fiatal generáció identitáskeresésének bemutatására. A történelemmel, a társadalmi változásokkal, a művészettörténeti tradícióval és a hétköznapokkal egyaránt foglalkozó tárlat egy új nemzedék hangját szólaltatja meg. A válogatás a hazájuk rögvalóságát megörökítő, vizsgáló és kritizáló alkotók állásfoglalásaként is értelmezhető. A megjelenő témák egy olyan művészgeneráció érdeklődését, figyelmének fókuszpontjait tükrözik, amely a történelemmel és az átmenetiséggel kell, hogy szembenézzen, ha meg akarja találni a helyét akár hazája, akár a világ kollektív tudatában.

A kiállításon szereplő művészek:
Anna Baumgart, Stanisław Boniecki (Bobrowiec), Justyna Chmielewska, Alex Czetwertyński, Norbert Delman, Małgorzata Goliszewska, Maya Gordon, Tomasz Górnicki, Nicolas Grospierre, Aneta Grzeszykowska, Dominik Jałowiński, Jakub Jezierski (Pionty), Malwina Konopacka, Agnieszka Kurant, Olga Mokrzycka–Grospierre, Agnieszka Polska, Slavs and Tatars, Tomasz Szerszeń, Piotr Wysocki, Rafał Żarski

A kiállítás kurátorai: Sarmen BeglarianSylwia Szymaniak
Koordinátor: Popovics Viktória (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum). 
Koncertek: Marcin Masecki, Eric Shoves Them In His Pockets
Zenei kurátor: Christoph Thun

A kiállítás a varsói Polish Modern Art Foundation (Fundacja Polskiej Sztuki Nowoczesnej) szervezésében jött létre, Lengyelország kulturális és nemzeti örökségvédelmi miniszterének támogatásával.

Project co-financed from the funds of the Minister of Culture and National Heritage of the Republic of Poland.