Buda-Kaja-Pest

Kiállítás

Ryszard Kaja plakátkiállítása

2016. augusztus 5. (péntek) — szeptember 16. (péntek)

Lengyel Intézet

1065 Budapest, Nagymező u. 15.

Ryszard Kaja Ryszard Kajáról

Falánk, mindig új ízekre éhes, és korlátlan kíváncsisággal járja a világot. Mindig a kertek alatt utazik, elkerüli a járt utakat.


1962. január 16-án, a Pikáns Fűszerek Világnapján született Poznańban. Színekkel teli házban nőtt fel. A festéssel szülei fertőzték meg, festék pedig mindenhol hevert. Anyja keramikus volt, aki tájképeket festett, amivel melankóliáját gyógyítgatta, apja, Zbigniew Kaja ismert, közkedvelt plakátművész, azelőtt pedig fametsző és kiváló grafikus volt.

Mindig is ornitológus szeretett volna lenni, a nádasban üldögélni, megfigyelni a madarakat és hallgatni zajongásukat, de az utolsó pillanatban végül festészeti tanulmányokra adta a fejét a poznańi Művészeti Egyetemen, ahol a festészet szeretetére Norbert Skupniewicz professzor tanította meg.

Ma Wrocławban lakik, ahová a szerelem sodorta, és ahol megteremtette régi kacatokkal, emlékekkel és örömmel teli otthonát. Időnként szomorú, néha pedig vidám ember.

Városlakó; mamusza, wolsztyni kávéscsészéi és kristály hamutartója van otthon. A divatra köpve még mindig erős dohányos. Nincs autója, tévéje és okostelefonja, a nadrágjait pedig jobban szereti gombosan, mint cipzárasan. Gyűjtője az elmúlt napoknak, amelyeket precízen lefest mindennapjainak Naplójában, és az emlékeknek, amelyeket megszállottan meg szeretne védeni a feledéstől. Régi fényképeket is gyűjt, amelyekben megállt az idő, és a múlt tárgyait. Páros napokon az egész napot át tudja aludni, páratlan napokon viszont szenvedélyes munkamániás. Amikor siet, azt kényelmesen csinálja.


Tanulmányai után a véletlennek köszönhetően elragadta őt a Színház – és beleszeretett a Díszlet világába, majd Łódźban telepedett le, ahol hamarosan vezető díszlettervező lett. Később Szczecinbe ment, majd hosszú évekre visszatért Poznańba, ahol a Nagy Színházban és a Nemzeti Múzeumban dolgozott.


Körülbelül kétszáz díszletet tervezett, főként opera- és balettelőadásokhoz, de sűrűn dolgozott színielőadásokkal, alkalmanként  pedig filmekkel és animációs filmekkel is. Sokkal szívesebben tervez jelmezeket, mint dekorációt. Színházi munkáját több díjjal is jutalmazták.

Népszerűsége csúcsán állva egyszer csak úgy döntött, hogy elmenekül a rutin jelentette veszélytől, és elhagyja a színházat. Tett egy kísérletet a belsőépítészettel, de végül úgy döntött, hogy kipróbálja magát a plakáttervezés területén, ez a kaland pedig mind a mai napig tart, annak ellenére, hogy nem tekint magára plakátművészként.


A klasszikus plakátok mellett munkáinak nagy része kulturális eseményekhez, fesztiválokhoz, színielőadásokhoz és kiállításokhoz kötődik. Szeret sorozatokkal dolgozni: alkotott a mozi kuriózumainak szentelt plakátsorozatot, de évek óta dolgozik egy nagyszabású, „Lengyelország” c. sorozaton is a wrocławi Lengyel Plakát Galériája számára. Ezek nem csak az ország nevezetességeit mutatják be, de annak lelkét és kultúráját is, miközben a lengyel plakátesztétika történetére reflektálnak játékosan, egyúttal pedig a privát emlékek rejtjelezett útikönyvei is.

Lassacskán megkezdi harmadik alkotói korszakát. Az elmúlt időszakban egyre több időt szentel a monotípiáknak és rajzoknak, amelyekben megpróbálja megszelídíteni saját mindennapjainak őt körülvevő világát. Rajong az ofiolitokért, a macskákért és a paradicsomlevesért. Szereti a sima, egyszerű, komplikálatlan dolgokat. Jobban kedveli a régi gőzösöket, ahol ki lehet nyitni az ablakot és nézni a tájat, mint a modern vonatok steril konzervdobozait. Célzatosan nem divatos, makacsul követi a saját útját, saját színházi rendezéseit mikrojelenetek sorozatából állítja össze, amelyeket úgy húz elő egymás után, mint a bűvész a színes nyulakat a cilinderből.


Bő marokkal merít a mesterkéletlen vacakból, naiv művészettel és giccsel táplálkozik, igazabb érzelmeket keresve, ahol a halálig szeretnek, és úgy szenvednek, hogy elakad a lélegzet. Távolságtartással és jelentőségteljes hallgatással beszél a kesernyés boldogságról és a színes szürke mindennapokról. Munkáiban minden apróság magába szív, ami sápadt, az színekkel telik el, a zöld véresen nyers, a csendes hangos, ami szomorú, az játékos, és ami játékos, az reflexióra kényszerít. Minden  egybefonódik – ez válik művészete karakteres jellemzőjévé.