Zene

Az idők homályába vész, a magyarok mikor kezdték elismerni a lengyel előadóművészek teljesítményét - a sor minden bizonnyal Chopinnel kezdődött, de ha közelebb jövünk az időben, a lengyel kortárs zene nagyjaitól a dzsesszlegendák fellépéséig mindig csordultig telnek a magyar koncerttermek, és ez nem szimplán a lengyel-magyar barátságra vezethető vissza.

A lengyel művészek mindig bátran kísérleteztek térben-időben, ezért a közép-európai művészeti irányzatokban gyakran játszanak vezető szerepet: az alkalmazott grafikától a színházi előadásokig, a zenéig.

A Klasszikusok

A lengyel klasszikus zenét elsősorban a romantikus hagyomány formálta. Ennek Fryderyk Chopin (1810-1849) volt az első képviselője; számos művében ötvöződik a romantikus hangzás a lengyel folklórral. Ezt az irányt folytatta Stanisław Moniuszko (1819-1852), a nemzeti operák és számos dal szerzője, amelyeket manapság a Kudowa-Zdrójban tartott Moniuszko-fesztiválon szoktak előadni. A Chopin-hagyomány a lengyel zongoraművészetben is jelentős. A nagy zongoravirtuózok - Józef Hoffmann, Artur Rubinstein vagy Ignacy Jan Paderewski - különös előszeretettel játszottak Chopint.

A két háború között, a húszas években hívták életre a nemzetközi versenyeket, többek között a világ egyik legrégibb ilyen rendezvényét, a Henryk Wieniawski Nemzetközi Hegedűversenyt (a kiváló hegedűvirtuózról kapta a nevét), amelyet 1935 óta rendeznek meg Poznańban, vagy a Fryderyk Chopin Nemzetközi Zongoraversenyt, amely 1927 óta kap helyet Varsóban, és ahol többek között Dmitrij Sosztakovics, Janusz Olejniczak, Krystian Zimerman és Rafał Blechacz kezdte a pályáját. A zeneszerzés területén akkoriban Karol Szymanowski (1882-1937) volt a vezető személyiség, az érzelemmel telített, nemegyszer népi elemekkel díszített kompozíciók (például a Harnasie című balett) alkotója, amely az utóbbi időben Sir Simon Rattle, a birminghami városi szimfonikus zenekar karmestere fáradozásainak köszönhetően vált ismertté Európában, ő népszerűsítette a zeneszerző műveit (például az EMI gondozásában készített felvételsorozattal).

A második világháború után az erős politikai nyomás hatására kénytelenek voltak alkalmi műveket írni a lengyel zeneszerzők. Egyesek emigráltak (Roman Palester, Andrzej Panufnik, Roman Maciejewski), mások - ha nem akartak behódolni a rendszernek - a népzene hagyományait folytatták, vagy az abszolút zenét eszményítették. Ennek köszönhetően olyan értékes művek jöttek létre, amelyek nem érintettek politikai problémákat (ilyen volt Lutosławski I. szimfóniája, Grażyna Bacewicz vagy Bolesław Szabelski művei). 1956 után, a politikai enyhüléssel, a művészet is új körülmények közé került. Hihetetlenül gyorsan születtek izgalmas, divatos európai irányzatokat meghonosító művek; ezek között Tadeusz Baird és Kazimierz Serocki művei lettek a legismertebbek. Ezek az alkotók alapították 1956-ban a mai napig létező, minden évben megrendezett Varsói Ősz Nemzetközi Zenei Fesztivált, amely az egyik legfontosabb európai rendezvénysorozat.

Ugyanilyen hamar jelentek meg az úgynevezett szonorizmussal, vagyis kizárólag a hangzás színbeli kifejezési lehetőségein alapuló zeneszerzési technikával kapcsolatos forradalmi esztétikai eszmék. A szonorizmus úttörő kezdeményezője Krzysztof Penderecki (1933) volt, aki teljesen új fejlődési irányt jelölt ki az európai kortárs zenében. Penderecki avantgárd útkeresése lenyűgöző volt, nem riadt vissza a művészet és az élet határvidékéről érkező hangok felhasználásától: zörejeket, kattogást, a fűrész sivítását vagy az írógép kopogását is felhasználta (Fluoreszkálás című művében). Ezzel szemben Witold Lutosławski (1913-1994) elsősorban a formai tökély problémáira, illetve a kifinomult hangzásra fordított figyelmet. Zenéje, amely főleg az Egyesült Királyságban népszerű, többrétegű művészet, belül gazdag és soktónusú, amely az összhangzás szelíd bájával bűvöl el, bár nem hiányzik belőle a drámai lendület sem (III. és IV. szimfónia, Zongoraverseny).

Az avantgárd múlttal való leszámolás légkörében sok zeneszerző fordult a hagyományokhoz, az elfeledett ideálokhoz. Ez Paweł Szymański és Paweł Mykietyn műveiben fedezhető fel a legvilágosabban. Zenéjükre jellemző, hogy szervesen kötődnek a klasszicizmus, a romantika, sőt a barokk stílushoz (ilyenek például Mykietyn Shakespeare nyomán szerzett Szonettjei), de távol áll tőlük az egyszerű utánzás. Ennek az esztétikai álláspontnak az áll a hátterében, hogy a klasszikus művészet új jelentéseit keresik a kortárs kultúra kontextusában, ezért mindkét alkotó a posztmodern zenészek közé sorolható. A hagyománnyal folytatott párbeszéd igen intenzíven jelenik meg Penderecki utolsó műveiben is, ahol a zeneszerző egyenesen a kultúra archetípusaihoz nyúl, ezt igazolják a zeneszerző oratóriumai és operái (például A louduni ördögök, az Elveszett Paradicsom, a Fekete maszk), amelyek a lengyel operairodalom legfontosabb műveinek tekinthetők. 2001-ben Penderecki a spanyol trónörököstől, Fülöp hercegtől kapott rangos művészeti díjat, az Asztúriai Herceg Díját. Az indoklás szerint a díjat a különböző zenei műfajokat újító módon ötvöző tehetségéért kapta.

Henryk Mikołaj Górecki (1933) műveiben eltávolodott az avantgárdtól, és közeledett a hallgatóhoz. Górecki, aki fiatalkorában a megalkuvás nélküli művészet hívének számított, fokozatosan misztikussá vált; ez legegyértelműbben az 1976-ban komponált III. szimfóniájából derül ki. Tíz-egynéhány évvel később ez a zenemű hihetetlen médiakarriert futott be az amerikai Elektra Nonesuch cég lemezének köszönhetően, ahol az amerikai énekesnő, Dawn Upshaw és a London Sinfonietta zenekar előadásában hallható a szimfónia. Ez a zenemű első helyre került az amerikai és angol sikerlistákon, és az ötödik helyet foglalta el 1993-ban Nagy-Britanniában a legnépszerűbb zenei alkotások között. Az angol Classic FM rádió a hallgatók kívánságára éjjel-nappal sugározta Górecki műveinek részleteit. A III. szimfóniát zenerajongók is hallgatták, és azok is, akik életének nem volt része a klasszikus zene, hallgatta az ifjúság és a kamionsofőrök. Górecki egyszerű, de szenvedélyes zenéjével mindenkihez eljutott, mert az elemi érzelmek világát tárta fel. Érdemes még megemlíteni Paweł Mykietyn nemrég bemutatott A tudatlan és az őrült, a Párizsban alkotó Zygmunt Krauze Baltazár, illetve Bernadetta Matuszczak Antigoné című művét. A kortárs lengyel színpadi műveket - a klasszikus műfajhoz hasonlóan - nagy előszeretettel állítják színpadra a legjobb rendezők, például Mariusz Treliński, Ryszard Peryt vagy Krzysztof Nazar. A nagy vokálishangszeres formák pedig a Wratislawia Cantans fesztiválon vendégeskednek - a gregorián énekektől a gospelekig és a spirituálékig, a klasszikusoktól az avantgárd művészekig, és mindezt a legkiválóbb, világszerte elismert zenekarok, kórusok és szólisták előadásában hallhatjuk, olyan karnagyokkal, mint Antoni Wit, Kazimierz Kord, Jacek Kaspszyk, Tadeusz Strugała. Jerzy Maksymiuk - a lengyel karmesterek közül az egyik legszínesebb egyéniség - elsősorban külföldön ad koncerteket, és szívesen ad elő új, addig ismeretlen repertoárdarabokat. Vezényelte például a világ egyik legjobb zenekarát, a glasgow-i BBC Skót Szimfonikus Zenekart, amiért végül megkapta a zenekartól a megtisztelő Babérkoszorús Karmester címet.

A kortárs művészek között vezető helyet foglalnak el a lengyel színpadokon az énekesek: Teresa Żylis-Gara, Ewa PodleS, Kira Boreczko, Wiesław Ochman, Romuald Tesarowicz. Igaz, hogy közülük sokan élnek külföldön, akárcsak Zygmunt Krauze vagy Hanna Kulenty zeneszerzők, a hegedűművész Bartłomiej Nizioł, a csembalóművész Elżbieta Chojnacka vagy a zongoraművész Krystian Zimerman és Piotr Anderszewski. Ők is erősen kötődnek a lengyel kulturális örökséghez, és ez észrevehető a repertoárjukon is.

Jazz, pop, rock

Milyen jellemző vonásokkal rendelkezik a kortárs könnyűzene? Napjainkban nem elsősorban a művészeti kánonok, hanem inkább a piaci törvények irányítják. Egy roppant méretű iparág lett, ahol sajátos szabályok uralkodnak. Az áru pedig, mint tudjuk, nem mindig a legjobb minőségű. Ahhoz, hogy elkeljen, hatalmas reklámgépezetet mozgatnak meg. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ínyencek ne találnának maguknak semmit. A nagy világcégek mellett kis műhelyek is működnek, ahol olyan lemezeket adnak ki, amelyekhez nincs szükség médiafelhajtásra. Elég, ha szűk közönségnek adnak koncerteket. Az ilyen zenét nevezzük klub- vagy rétegzenének. Ezeknek a rétegigényeknek köszönhetően jelenik meg manapság több ezer zenei szín és íz a popkultúrán belül. Nemcsak azt találhatjuk meg benne, ami divatos, hanem azt is, ami értékes, sőt időtálló. Az ilyen művek létrehozásából a lengyel művészek is kiveszik a részüket.

A lemezfelvételeket manapság nem gátolja semmi, abban sincs semmi rendkívüli, hogy az egész világon hozzáférhetők. Mivel tűnnek ki ezen a hatalmas művészeti piacon a lengyelek, miben mutatkozik meg az eredetiségük? Fontos a kérdésre adott válasz, mert ez határozza meg, hogy a milliónyi lemez közül miért pont egy lengyel korong után nyúl egy amerikai, francia vagy japán zenerajongó, vagy miért lengyel művészek koncertjét hallgatja a hamburgi, londoni vagy moszkvai közönség. Vajon csak most győzi le akadályok nélkül a kulturális és földrajzi határokat a lengyel zene, vagy azelőtt is így volt? A háborút követő évek a dzsessz jegyében kezdődtek. Így volt ez 1950-ig. Aztán a kommunista hatóságok az ellenséges ideológia iránti szimpátia jelének nyilvánították a dzsesszt. Hamarosan üldözni kezdték, és betiltották játszását és népszerűsítését. Csak az ötvenes évek második felében, az "ideológiai enyhüléssel" mutatkoztak meg a művészi szabadság jelei. 1956-ban a nyughatatlan (később emigráns) író, Leopold Tyrmand vezetésével rendezték meg a dzsesszrajongók az első nemzetközi fesztivált Lengyelországban, amely ma már - az ismert Jazz Jamboree névvel - a legrégebbi ilyen esemény Európában. A lengyel dzsesszélet első nagy egyéniségei közé tartozott Krzysztof Komeda (1931-1969). Orvosi diplomával a zsebében, kedvtelésből lett zongorista és zeneszerző, több együttes vezetője, számos dzsessztéma szerzője és a hatvanas évek egyik legeredetibb filmzeneszerzője. A hatvanas években komoly művészi erőfeszítések történtek Lengyelországban a saját zenei arculat megteremtésére. Fiatal alkotók kezdték pályájukat, akik a helyüket keresték az irodalom, a film, a színház, a képzőművészet, a könnyűzene és a dzsessz területén, nem is csak hazájukban, hanem az egész világ művészeti életében.

Ezek az útkeresések a hegedűs és zeneszerző Michał Urbaniak, az énekesnő Urszula Dudziak, a zongorista Adam Makowicz, a trombitás Tomasz Stańko dzsesszéletútjában tükröződnek a legteljesebb formában. Mindannyian a hatvanas években indultak, majd a hetvenes években kapott lendületet művészi karrierjük. Még ma, a zenei stílusok, divatok és irányzatok tobzódása idején is sugárzóan egyéni a zenéjük, és elismerik őket a világ művészeti életének legnagyobb tekintélyei.

Michał Urbaniak (1943) nevét emlegetik leggyakrabban napjainkban a lengyel dzsessz-zenészek közül. Lemezei több mint másfél millió példányban jelentek meg Lengyelországban és külföldön. Több tucat olyan CD borítóján szerepel a neve, amelyet a világ dzsesszelitjéhez tartozó zenészekkel, többek között Marcus Millerrel, George Bensonnal, Billy Cobhammel, Ron Carterrel, Joe Zawinullal, Wayne Shorterrel, Stéphane Grapellivel és Miles Davisszel együtt készített. Azzal vívta ki elismerésüket, hogy nyitott volt minden újra, ötvözni tudta a dzsesszt a rockkal, a hip hopot a dzsesszel. Még a hegedűje is egészen másképp szól - hangszínét elektronikával módosítja, az intonációt a szaxofonhoz vagy az emberi hanghoz teszi hasonlatossá. Urszula Dudziaké (1943) a másik hang, amely a kortárs dzsessznek kétségkívül az egyik legérdekesebb hangszere. Dudziak Krzysztof Komeda együttesében volt szólóénekes. Néhány év után felhagyott a megszokott dzsesszénekléssel, áttért a hangot elektronikusan módosító készülékekre. Új stílust hozott ezzel a dzsesszéneklésbe, a mai napig nincs vetélytársa. Elképesztő hangereje, intonációja, technikája és könnyedsége egyedülálló; jól példázza mindezt a nagy sikerű Papaya című felvétel.

Világhírű dzsessz-zongorista lett Adam Makowicz (1940). George Gershwin műveinek előadásával nem csak az amerikai közönséget bűvölte el. Játékában tükröződik szinte az egész dzsessz-zongora történelem: Teddy Wilson szvinges hangzásvilága, Art Tatum könnyedsége, Errol Garner vidámsága, Oscar Peterson eleganciája. Koncentráltabb, mint Keith Jarrett, és dzsesszesebb, mint Chick Corea. Mindez így együtt, a virtuóz technika díszítményeivel, ékesszóló improvizációval, a chopines szláv lélekkel a maga nemében egyedülálló zenei hangzást teremt - olyan zongorajátékot, amely méltó a világ leghíresebb koncerttermeihez. Tomasz Stańko (1942) rangos elismerések birtokosa: megkapta a Preis der Deutschen Schallplatenkritik 2000 és a European Jazz Prize 2002 díjakat, azonkívül harminc éve viseli az Európa első számú trombitása címet. 1961-ben lett a Jazz Darings kvartett tagja, az együttest Adam Makowiczcsal együtt alapították. Állítólag ez volt az első európai együttes, amely free dzsesszt játszott, és - mint egyik német kritikusuk írta - sikerrel fordították le Ornette Coleman zenei nyelvét a sajátjukra. Ez volt az első s egyben az utolsó kísérlet arra, hogy zenéjét mások alkotóművészetére építse. Nem sokkal később elindult rögös, de önálló útján, és elérte azt, ami csak a legnagyobbakra jellemző: a költői kiszámíthatatlanságot, a lázas expresszivitást. A Miles Davis halála után megüresedett trón méltó utódra talált, különösen annak fényében, hogy milyen lelkes fogadtatásra találtak 2002 novemberi fellépései az Egyesült Államokban.

Nemzetközi hírű művész a szaxofonos Zbigniew Namysłowski (1939), az európai dzsesszélet egyik legkreatívabb alakja. Ő volt az első lengyel dzsessz-zenész, aki külföldön készített hanglemezt, a Lolát, amely 1967-ben jelent meg a Decca cégnél. Erre figyeltek fel a Down Beat című lap által tartott szavazáson: ő került az első helyre a nagyobb elismerésre méltó tehetség kategóriájában. Filmzenét is szerez amellett, hogy saját koncert- és lemezrepertoárral rendelkezik, azonkívül számos dzsessztéma szerzője, amelyekben már a hetvenes években felhasznált a lengyel népzenéből származó motívumokat. Korán elhunyt a szaxofonos és hegedűs Zbigniew Seifert (1946-1979). 1967 és 1973 között Tomasz Stańko kvintettjében zenélt. Később külföldön, többnyire az NSZK-ban koncertezett, és készített felvételeket, Albert Mangelsdorff, Chris Hinze, Charlie Mariano együttesével, a Free Sound zenekarral, illetve Joachim Kühnnel és McCoy Tynerrel. 1976-ban készítette első szerzői lemezét Man of the Light címmel, ez a felvétel hozta meg számára a világhírt. Ekkor derült fény betegségére, ezért mégsem tudta megvalósítani minden művészi tervét. Kiváló amerikai zenészekkel, többek között John Scofielddel, Eddie Gomezzel és JackDeJohnette-tel készítette huszadik, egyben utolsó lemezét Passion címmel, amely a mai napig lenyűgözi a hallgatót a hegedűjáték egyéni expresszivitásával.)

A zene egyetemes nyelvén beszélő lengyel dzsessz gyorsan kiemelt helyre került a világ színpadán, és meg is őrizte ezt a helyet. Ahhoz, hogy átjusson a földrajzi határokon, le kellett győznie a nyelvi korlátokat. Ez csak a nyolcvanas- kilencvenes évek fordulóján sikerült, amikor a lengyel zenei piacon nagyobb súlyt kaptak a nemzetközi hanglemezcégek helyi vállalatai.

A nemzetközi zenei életben a lengyel rock aratta a legszerényebb sikereket. Nehéz volt versenyre kelni a brit óriásokkal. Az utóbbi évtizedben viszont sok minden megváltozott. A Myslovitz együttes lemezének angol nyelvű változatát koncerteken népszerűsítették Londonban. Felfigyeltek arra, milyen hatásos a csapat színpadi megjelenése, hiszen ők kapták az MTV European Music Awardot 2002-ben a legjobb lengyel művész (The Best Polish Act) kategóriában. A Vader azon csekély számú lengyel együttes közé tartozik a death metal műfajban, amelyet ismernek és megbecsülnek a zenei világban. 1985-ben alakult, és a német Earache Records lemezcég támogatásával öt évvel később kezdte nemzetközi karrierjét. 1993-tól lépett fel Lengyelországban a fontosabb rockrendezvényeken, illetve külföldön, Európában, Japánban, az Egyesült Államokban és Kanadában. Az együttes lemezeinek többsége bekerült az Európában és Japánban terjesztett kiadványok közé.

Az eredeti népi hangzás kedvelőinek melegen ajánlhatjuk a Jarosław Bester Band (azelőtt Cracow Klezmer Band), egy fiatal virtuózokból (harmonika, hegedű, klarinét, bőgő, ütőhangszerek) álló rendkívüli kvartett zenéjét. Dinamikus kompozícióik és eredeti hangszerelésük révén, a zsidó zene újjászületésének napjainkban kibontakozó radikális irányzatát képviselve az egyik legizgalmasabb jelenségnek számítanak. Az együttes nemcsak a zsidó hatásokból építkezik, hanem felhasználja a balkáni, az arab, a cigány és a szláv hagyomány elemeit is. Sikeres koncerteket adott olyan hírességek oldalán, mint a Brave Old World, Anthony Coleman & Sephardic Tinge, a Klezmatics vagy a Dave Krakauer Klezmer Madness. A Cracow Klezmer Band zenéje még John Zornt, a kortárs zenei élet egyik legkreatívabb művészét is elbűvölte. 2000 óta híres new york-i kiadójánál, a TZADIK-nál jelennek meg az együttes lemezei.

Egyre gyakrabban jutnak el külföldre a szinte világszerte divatos népzenét terjesztő független kiadók lemezei. A népi vagy folklórirányzat híveinek otthoni lemezgyűjteményében bizonyára érdekes kiadványnak számítanak a Trebunie Tutki együttes felvételei. A Biały Dunajecben élő gurál együttes a család csaknem százéves zenei hagyományát folytatja. 1991-ben kezdte hivatásos zenei pályáját, amikor közös koncertet adott a legendás jamaicai roots-reggae együttessel, a Twinkle Brothersszel. Közös felvételüket, a W Sherwood című lemezt tartják az egyik legjobb world music albumnak a World Music Charts Europe, az Európai Rádiós Szövetség (European Broadcasting Union) tizenegy országának rádiós producereit tömörítő szervezet tízéves fennállása óta. Hasonlóan népszerű lett a Best Dub/Greatest Hits című albumuk is. A vonósok transzba ejtő játéka, a megkapó dallamok és a sokoldalú Norman Grant ritmusbravúrjai hatásosan egyesítik a két zenei kultúrát.

Érdemes megismerkedni a De Press folk-punk együttes zenéjével is, amely 1980-ban, Oslóban (Norvégiában) alakult Andrzej Dziubek és két norvég zenész, Jorn Christensen és Ola Smortheim kezdeményezésére. Repertoárjukat a lengyel gurál folklór által ihletett dalok alkotják, amelyeket punk, hardcore vagy ska ritmusban átalakítva adnak elő. Az együttessel svéd, fehérorosz és orosz zenészek is együttműködnek.

A leghíresebb lengyel filmzeneszerzők

Nem lenne teljes a lengyel könnyűzenét bemutató kép, ha nem tennénk említést a filmzeneszerzőkről. Számos díjjal jutalmazták már műveiket. Bronisław Kaper után az ötvenes években az azóta elhunyt Henryk Wars hódította meg Hollywoodot. A hatvanas években tragikus baleset törte ketté Krzysztof Komeda villámgyors hollywoodi karrierjét. Mostanában számos jól ismert filmet kísér Jan A.P. Kaczmarek, Zbigniew Preisner vagy Wojciech Kilar zenéje, akár európai, akár amerikai alkotásokról van szó.

Wojciech Kilar - A zongorista (2002), A halál és a lányka (1994), rendezte Roman Polański; Egy hölgy arcképe (1996), rendezte Jane Campion; Drakula (1992), rendezte Francis Ford Coppola

Zbignew Preisner - Három szín (1993-1994), Veronika kettős élete (1991), rendezte Krzysztof Kieslowski; A titkok kertje (1993), rendezte Agnieszka Holland; Végzet (1992), rendezte Louis Malle

Jan A.P. Kaczmarek - Én, Pán Péter (2005-ben Oscar-díjat kapott), rendezte Marc Forster; A hűtlen (2001), rendezte Adrian Lyne; Vágy (1997), rendezte Lance Young; Washington Square (1997), rendezte Agnieszka Holland

Michał Lorenc - Brute (1997), rendezte Maciej Dejczer; Vak szenvedély (1996), rendezte Yurek Bogayewicz; A nyakék nyomában (1996), rendezte Bob Rafelson

Krzysztof Komeda - Kés a vízben (1961), Zsákutca (1966), Rosemary gyermeke (1968), rendezte Roman Polański; Kattorna (1965), rendezte Henning Carlsen

Bronisław Kaper - több mint százötven filmhez írt zenét; Oscar-díjas (Lili, 1953, rendezte Charles Walters); híres dzsessztémák (például a Green Dolphin Street és a You Are All I Need) szerzője

Fiatalok és szépek

A lengyel énekesnők legfiatalabb nemzedékének két csillaga, Edyta Górniak (1972) és Anna Maria Jopek (1970) lemezei bekerültek a lemezcégek széles körben forgalmazott albumai közé, és eljutnak az egész világ zenerajongóihoz. Nyugati menedzserek (többek között Jim Beach, aki régóta intézi a Queen együttes ügyeit is) döntöttek arról, hogy bemutassák a világnak a szép és tehetséges művésznőket. Edyta Górniak második helyezést ért el az eurovíziós dalfesztiválon Dublinban (1994-ben), egy jótékonysági koncerten pedig a nagy tenor, José Carreras partnere volt. Az angol és a német sajtó az elmúlt tíz év legnagyobb felfedezéseként tartja számon. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a jövőben elfoglalja Liza Minnelli vagy Whitney Houston helyét: egzotikus szépség, nagyszerű hang és óriási tehetség. Anna Maria Jopek énekesi tehetségét Michel Legrand díjazta, Pat Metheny pedig őt választotta partnernőjéül a közös dzsesszfelvételekhez. Színpadi bája, dzsesszénekesi lelke és művészi érzékenysége nagyszerűen harmonizál Metheny gitárjátékával.

A legérdekesebb rendszeres zenei rendezvények Lengyelországban

Jazz Jamboree Nemzetközi Dzsesszfesztivál, Varsó, október
Gdynia Summer Jazz Days, Gdynia, július
Varsói Ősz - Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztivál, Varsó, szeptember
Warsaw Summer Jazz Days, július-augusztus
Nemzetközi Chopin Fesztivál, Duszniki Zdrój, július-augusztus
Nemzetközi Orgonafesztivál, Gdańsk- Oliwa, június-augusztus
Wratislawia Cantans Nemzetközi Oratórium- és Kantátafesztivál, Wrocław, szeptember
Nemzetközi Pravoszláv Zenei Fesztivál, Hajnówka, május
Rawa Blues Fesztivál, Katowice, október
Open'er Fesztivál, Gdynia, július

A Sinfonia Varsovia

Krzysztof Penderecki a Sinfonia Varsovia igazgatója, amely 1984-ben alakult a Lengyel Kamarazenekar tagjaiból, és a világ egyik legjobb zenekarának tartják. A zenekar első állandó vendégkarmestere Yehudi Menuhin volt, ezt a szerepet most Marc Minkowski tölti be. A Sinfonia Varsovia, amely szinte korlátlan repertoárral rendelkezik, világszerte a legkiválóbb karmesterekkel (Yehudi Menuhinnal, Msztyiszlav Rosztropoviccsal, Jerzy Maksymiukkal) és a legnagyobb művészekkel (José Carrerassal, Placido Domingóval, Kiri Te Kanawával, Andreas Vollenweiderrel) koncertezik.

Érdekességek a lengyel zene világából

A világ leghosszabb szimfóniája Bogusław Schaeffer 1997-ben komponált, több mint kétórás időtartamú Szimfónia-Concertója. Schaeffert a kortárs zene teoretikusaként és zenetörténészként is ismerik (főleg német nyelvterületen), illetve avantgárd és nagyon mulatságos drámák szerzőjeként is sikeres (ilyen dráma például a Forgatókönyv három színészre).

A lengyel zongoraművészek különleges képességekkel dicsekedhetnek. Ignacy Jan Paderewski már híres zenész volt, amikor 1919-ben habozás nélkül a független köztársaság első lengyel kormányának élére állt. Artur Rubinstein és Mieczysław Horszowski nagy sikerű hangversenyeket adott majdnem százévesen. Józef Hofman feltalálta az ablaktörlőt és a gémkapcsot, Janusz Olejniczak pedig Andrzej Żuławski La note bleue című filmjében Chopint alakította.

A komolyzene területén a legnagyobb példányszámban eladott, kortárs művet rögzítő CD - több mint egymillió eladott példánnyal - Henryk Mikołaj Górecki III. szimfóniája, amelyet az Elektra Nonesuch adott ki.

Az ötvenes évek végén Krzysztof Penderecki három szerzeményét küldte el egy versenyre, pedig csak egyet lehetett volna. Az elsőt bal kézzel írta (hiszen balkezes), a másodikat jobb kézzel, a harmadikat odaadta valakinek, hogy másolja le - mindezt azért, hogy a lehető legnagyobb esélye legyen a díj elnyerésére (külföldi ösztöndíj volt a fődíj). Kiderült, hogy mindhárom kompozíciót díjjal jutalmazták: ő kapta az első díjat és két másodikat megosztva.

Krzysztof Penderecki fontosabb művei

1958 Dávid-zsoltárok kórusra, húros és ütős hangszerekre
1959 Emanációk két vonós zenekarra
1960 Gyászének a hirosimai áldozatok emlékére ötvenkét vonós hangszerre
1962 Fluoreszkálás szimfonikus nagyzenekarra
1965 Lukács-passió szólóénekre, narrátorra, négy kórusra és zenekarra
1970 Kozmogónia szólóénekre, két kórusra és zenekarra
1971 Utrenja szólóénekre, két kórusra és zenekarra
1974 Magnificat hét basszus énekhangra, két vegyeskarra, gyermekkarra és zenekarra
1977 Concerto per violino ed orchestra No. 1.
1978 Elveszett Paradicsom John Milton műve nyomán
1980 I I., "Szenteste" szimfónia szimfonikus zenekarra
1980 T e Deum szólóhangokra, két kórusra és zenekarra
1984 Lengyel rekviem szólóhangokra, két kórusra és zenekarra
1986 A fekete maszk, egyfelvonásos opera
1991 Übü király, opera buffa Alfred Jarry drámája nyomán
1992 V., "Korea" szimfónia szimfonikus zenekarra
1996 Jeruzsálem hét kapuja szólóhangokra, narrátorra, három kórusra és zenekarra
1998 Credo szólóhangokra, kórusra és zenekarra
2000 Concerto grosso három gordonkára és zenekarra
2003 Concerto "Résurrection" zongorára és zenekarra
2004 Concerto grosso öt klarinétra és zenekarra
2005 VIII. "Lieder der Vergänglichkeit" szimfónia

Henryk Mikołaj Górecki fontosabb művei

1958 Epitaphium kórusra és hangszerekre
1959 I., "1959" szimfónia vonós zenekarra és ütősökre
1962 Genesis - Elementi per tre archi
1971 Ad Matrem szoprán énekhangra, kórusra és zenekarra
1972 II., "Kopernikusz" szimfónia szoprán, bariton énekhangra, kórusra és zenekarra
1974 Ámen kórusra, kíséret nélkül
1976 III., "Gyászdalok" szimfónia szoprán énekhangra és zenekarra
1980 Mazurkák zongorára
1982 Altatódalok és táncok hegedűre és zongorára
1987 Totus Tuus kórusra, kíséret nélkül
1988 I., "Alkonyodik" vonósnégyes
1991 II., "Quasi una fantasia" vonósnégyes
1992 Concerto-Cantata fuvolára és zenekarra
1993 Jöjj el, Szentlélek kórusra, kíséret nélkül
2000 Salve Sidus Polonorum nagy kórusra, két zongorára és ütősökre.