LENGYEL KULTÚRA

A rendszerváltás után a lengyel kultúra új kihívásokkal néz szembe. Az Európai Unióba való belépés óta egyesek várakozással tekintenek a kontinensnek erre a felére, az ex Oriente lux reményében innen várják az „egzotikus életerőt”, a friss inspirációkat adó impulzust. Mitől különleges a művészet a világnak ezen a részén, mivel járulhatnak hozzá a lengyelek a kulturális integráció ügyéhez?

A lengyel kultúrában a mai napig él „a több nemzet köztársaságának” emléke, a „határvidék kultúrája”, amely Európa szívében jött létre, és ötvözi a kelet és nyugat hagyományát – a pravoszláv miszticizmust a latin antikvitással, az ikon élő kultuszát a zsidó haszidok hagyományával, a szarmaták barokk mitológiáját a színes népi kultúrával. Lengyelországban, ahol keresztezik egymást az európai útvonalak, a kulturális hagyományok sajátos szövevénye alakult ki, s ehhez újra meg újra visszanyúlnak a művészek és az írók. A múlttal folytatott szüntelen párbeszéd, a „gyökerekhez” való makacs, sokszor megszállottan ismétlődő „visszatérés” még az avantgárd művészetre is jellemző, amely szintén a kollektív és egyéni identitás egyik építőköve.

Nem vitás, hogy a lengyel művészek hozzájárultak a világ művészetének fejlődéséhez. A kollektív tudatban jelen van a lengyel film-, plakát- és költőiskola. Itt csupán néhány egyedi jelenséget idézünk fel, némelyiket csak megemlítjük, hiszen ezeket nem csak azok ismerik, akiket érdekel az adott terület; más jelenségekre azért hívjuk fel a figyelmet, hogy elgondolkodjunk, például mi az oka annak, hogy az egész világról ellátogatnak az emberek egy Lengyelország keleti szélén fekvő kicsiny faluba?

A lengyel művészetet olyan meghatározó történelmi tapasztalatok választják el a nyugati kultúrától, amelyek fontos tanulságot jelenthetnek az egységesült Európa számára. A XX. század második felében a lengyel irodalom és művészet létének lényeges eleme volt az állampolgárok lázadása, akik megőrizték méltóságukat a méltatlan időkben, megóvták szellemi függetlenségüket a korlátozások ellenére. A lengyel művészek manapság sem félnek feltenni a fontos kérdéseket, habozás nélkül kétségbe vonják az alapértékeket, nem rettennek vissza a művészet társadalmi szerepének és kötelességének megvitatásától. A lengyel művészet újra meg újra előveszi a szabadság témáját, közölni akar valamit, küldetéstudata van; talán pont ez teszi különösen vonzóvá, talán ezt a tüzet és hitet irigyli tőle néha a posztmodern jelentéspluralizmus hatása alatt álló kortárs nyugati kultúra?