Please Find - Henryk Mikołaj Górecki (2012)

Film

Európai Hidak 2018: A Baltikum és Lengyelország. Dokumentumfilm.

2018. szeptember 22. (szombat), 16.00

Müpa, Előadóterem

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Violetta Rotter-Kozera dokumentumfilmjének titokzatos címe - „Please Find - Henryk Mikołaj Górecki” - a lengyel zeneszerző 1990-es évek elején fellángolt hatalmas népszerűségére utal. Ugyanis Górecki Symphony of Sorrowful Songs (A fájdalmas dalok szimfóniája) című műve, amelyet a London Sinfonietta David Zinman vezetésével és Dawn Upshaw amerikai szoprán közreműködésével vett fel, ekkor hódította meg a brit és amerikai slágerlistákat. Ez az igazán felkavaró és különleges mű olyan sokakat érintett meg mélyen szerte a világon, hogy az emberek elkezdtek leveleket írni a zeneszerzőnek. Mivel azonban nem tudták a komponista címét, így csupán a nevét és Lengyelországot, esetleg Katowicét írták rá a borítékra és a postának címzett megjegyzést: „Please find”, azaz: „Kérem, találják meg”.

A film az egyik levélíró, egy tizenéves lány történetét meséli el, aki egy tűzesetben vesztette el édesanyját és testvérét, és ő maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Állapota miatt egy teljes napig tartott, míg megírta a levelet a komponistának, amelyben úgy fogalmaz: Górecki zenéje az egyetlen ok számára, hogy életben maradjon. A rendező hozzáférést kapott a zeneszerző felesége által gondosan megőrzött és rendszerezett levélarchívumhoz, így a film a levelek mentén, a házaspár szintén zenei pályát választó gyermekeinek, valamint pályatársainak vallomásain keresztül Lengyelországtól Svájcon, Hollandián és Franciaországon és Dánián át egészen az Egyesült Államokig kalauzolja a nézőt.

Az Adam Mickiewicz Intézet nagyvonalú támogatásával, a Polska Music program és a lengyel függetlenség kikiáltásának centenáriumát ünneplő nemzetközi POLSKA 100 programok részeként. A Lengyel Köztársaság Kultúra és Nemzeti Örökség Minisztériumának a NIEPODLEGŁA 2017-2021 többéves program keretében történő finanszírozásában.

Lengyel nyelven, magyar felirattal.