SzólóDuó 2018

Színház

Lengyel táncosok a 19. SzólóDuó Fesztiválon!

2018. január 11. (csütörtök), 20.00

MU Színház

1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.

19. SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál - A rövid koreográfiák nyitott szakmai fóruma.

A Szólóduó Fesztivál 2018-ban immár 19. alkalommal kerül megrendezésre. A kortárs tánckoreográfiáják egyik legszínesebb, legnagyszabásúbb nemzetközi szemléjének a budapesti Lengyel Intézet szinte a kezdetektől partnere. A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2018 januárjában, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, hogy legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. 

A fesztivált szervező Orkesztika Alapítvány 1991-ben létrejött országos hatáskörű, közhasznú tevékenységet folytató szervezet, amely sokszínű működésével lehetőséget biztosít a táncművészet területén a tanulásra, az alkotásra, a munkára, az információáramlásra, a tudományos kutatásra, az önkifejezésre, a fejlődésre alkotóknak és az érdeklődőknek egyaránt. 

A programnak idén is számtalan lengyel fellépője lesz.